2014. június 12., csütörtök

Javaslat „Tele iskolatáska-program” - szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek beiskolázásának segítésére



A következő előterjesztést adtam be a Polgármester Úrnak;

Diósd Város Önkormányzata
részére
Tisztelt Polgármester Úr,
Kérem Önt, hogy a soros képviselői testületi ülésen  tárgyaljuk meg az előterjesztésemet.
Tisztelettel
Bogó László
Képviselő

Javaslat
„Tele iskolatáska-program” - szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek beiskolázásának segítésére

Tisztelt Képviselő-testület!
A tavalyi évben terjesztettem elő a „Tele iskolatáska- program”-ot, melyet támogatott a Testület, ezt kérem most Önöktől ismét.
Diósdon  80 -100 család, és megközelítőleg  100-nál több gyermek  részesült / részesül rendszeres gyermekvédelmi támogatásban. Ezen családok többsége nem képes finanszírozni a szeptemberi beiskolázás magas költségeit. A tankönyvtámogatás, tankönyvek ugyan jelentenek némi segítséget, de nem feledkezhetünk meg az iskolatáskáról, tolltartóról, íróeszközökről, füzetcsomagokról, sportfelszerelésről, valamint az alsós évfolyamokban kért egyéb felszerelésekről (pl. rajz- és technikadoboz). Mindezek – a tankönyveken túl – több mint tízezer forintos kiadást jelentek gyermekenként, amelyet még a közepes anyagi helyzetben lévő családok is csak nehezen tudnak kigazdálkodni.
A fenti okok miatt kívánok javaslatot tenni arra, hogy pályázatot hirdessünk meg  szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára, fejenként 1 db, összesen  100 db megtöltött iskolatáska erejéig.
Az iskolatáska tartalma: a gyermek évfolyamának megfelelő füzetcsomag, egyéb kötelező felszerelés, valamint egy megtöltött tolltartó.( A csomagok tartalmát pontosítani kell az iskolával.)
Felmérések alapján egy teli iskolatáska bekerülési összege – a szerényebb, de megfelelő minőségű felszerelés tekintetében 10 – 15.000 Ft körül mozog.
A programot pályázatként ( jelentkezési alapon ) javasolom lebonyolítani: az érintett családokat a Diósdhéj újság, valamint  Iskolában, s a szakmai szervezeteken keresztül tájékoztatva pályáztatnánk.  A pályázatban fel kell tüntetni a család egy főre eső nettó jövedelmét, beiskolázandó gyermekek számát, valamint az évfolyamot, amelyet szeptemberben kezd meg a gyermek.
Továbbá javasolom a pályázat határidejét 2014 Augusztus 10-ig megállapítani, hogy az elbírálásra, beszerzésre és kiosztásra elegendő idő maradjon az iskolakezdésig.
A pályázatok elbírálásában részt vevők körébe javasolom Járási Hivatal  szakmai apparátusát, Családsegítő Szolgálatot, valamint az Ált. Iskola képviselőit is.

Kérem, hogy támogassák a „Tele iskolatáska” - program - szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek beiskolázásának segítésére című előterjesztést és a következő határozatot hozza:

Határozati javaslat:
1.,Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően pályázatot ír ki Diósdon élő hátrányos helyzetű családokban és a nagycsaládban élő gyermekek részére „Tele Iskolatáska” címmel.

2., Képviselő-testülete  az általános tartalékkeret terhére  1- 1,2 millió Ft-ot a „Tele iskolatáska” program finanszírozásához elkülönít.

3., Önkormányzat képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, az előterjesztés alapján a javasolt szervezetek vonja be a „Tele iskolatáska” programra. A pályázat kiírásának határideje:   2014. Július  05.  A pályázat lezárulásának határideje 2014. Augusztus 10.
Határidő: azonnal
Felelős: Polgármester, Jegyző

Diósd, 2014.06.10.
Tisztelettel:

Bogó László
Képviselő




1.számú melléklet.

Füzetcsomagok
2013 – 2014.
A füzetcsomagok tartalma és iskolai árai
1.osztály           
vonalas füzet        (14-32)         6 db
négyzetrács. f.     ( 27-32)         4 db
sima füzet            (20-32)          1 db
kis alakú kottafüzet                   1 db
írólap                                         5 cs.
fehér gyurma                             1 db
ragasztóstift                               3 db
sulifix ragasztó                         1 db
cellux                                        1 db
hurkapálca                               20 db
korong                                       1 dob.
számoló pálcika                        1 cs.
színes papír                               2 cs.
kisméretű vonalzó                     1 db
fehér tempera                            2 tubus
12 színű festék                          1 db
játék hőmérő                             1 db
játék óra                                    1 db
műszaki rajzlap    A/3             30 db
                             A/4             30 db                    

2.osztály
vonalas füzet        (16-32)            10 db
négyzetrács. f.      (27-32)            3 db
sima füzet             (20-32)            1 db
írólap                                             3 cs.
ragasztóstift  (nagy)                       2 db
technokol                                       2 db
fehér tempera                                 2 tubus
színes papír  A4-es                        2 cs.
műszaki rajzlap        A/3               30 db
                                  A/4              20 db





  






3.osztály
vonalas füzet          (12-32)       10 db
négyzetr. F.             (27-32)        3 db
sima füzet              (20-32)         1 db
ragasztóstift (nagy)                     3 db
cellux                                          1 db
fehér tempera                              2 tubus
írólap                                           3 cs.
Műszaki rajzlap          A/3           20 db
                                   A/4           40 db   


4.osztály
vonalas füzet           (21-32)           8 db
négyzetr. f.              (27-32)           3 db
szótár füzet              (31-32)           1 db
ragasztóstift   (nagy)                       2 db
technokol                                        1 db
fehér tempera (nagy)                      1 tubus
írólap                                              3 cs.
színes lap A/4                                2 cs.
műszaki rajzlap             A/3           20 db
                                      A/4           40 db

5.osztály
vonalas füzet        (21-32)        16 db
szótár füzet           (31-32)         2 db
sima füzet             (20-32)         3 db
kisalakú kotta füzet                   1 db
négyzetrácsos      (27-32)          2 db
négyzetrácsos      (87-32)          1 db
írólap                                         3 cs.
famentes rajzlap       A/3          40 db 
                                 A/4          10 db.          

6.osztály
vonalas füzet        (21-32)        13 db
szótár füzet           (31-32)         2 db
sima füzet             (20-32)         3 db
kisalakú kotta füzet                   1 db
négyzetrácsos      (27-32)          2 db
négyzetrácsos      (87-32)          1 db
írólap                                         3 cs.
famentes rajzlap        A/3          40 db
                                  A/4          10 db          






7-8.osztály
vonalas füzet        (21-32)        13 db
szótár füzet           (31-32)         2 db
sima füzet             (20-32)         5 db
kisalakú kotta füzet                   1 db
négyzetrácsos      (27-32)          2 db
négyzetrácsos      (87-32)          2 db
írólap                                         3 cs.
famentes rajzlap          A/3        30 db
                                    A/4        10 db          













2.számú melléklet
JENTKEZÉS LAP

„ Tele Iskolatáska „ támogatásra
Diós Nagyközség Önkormányzata segíteni akarja  nagycsaládok vagy szociálisan rászorult családok gyerekeinek  iskoláztatási költségeinek enyhítését,
               A hozzájárulás az iskolai tanszerek  beszerzéséhez


.Név:……………………………………………………………

Lakcím: ……………………………………………………….

1.,Gyermek neve:……………………………………………..

2.,Gyermek neve:…………………………………………………

1., Osztály / 2013-szeptemberében elkezd:  …………………..

2.,Osztály / 2013-szeptemberében elkezd:  …………………..

Iskolába járok száma:…………………………………

Család 1 főre jutó keresete: ………………………………….

Gyerekek száma:…………………………………………..

Egy háztartásban élők száma:…………………………….

Egyéb körülmények:

…………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………..
A jelentkezést a Diósd Polgármesteri Hivatalnál 2014 Augusztus 10-ig kell leadni


2014………………………….         Szülő aláírása: ………………………………

2014. június 9., hétfő

Nyári Napközi - a diósdi gyerekeknek – még nem késő cselekedni…


a múltkori ( Jún. 22. ) Testületi ülésen vetettem fel – mivel a Nőpont kérte a Önkormányzatot ebben az ügyben és beszéltünk róla, én a Igazgató úrtól kértem segítséget, mi a véleménye , mi a javaslata. A legpraktikusabb az érdi Napközis táborhoz csatlakozni, az a ca. 20-30 diósdi gyerek aki 1-1 turnusban részt venne, a tábor biztos befogadná.

Ez ügyben kértem intézkedést ill. ügyintézést a Polgármester Úrtól ill. Jegyző úrtól, elküldve  május 29.-én a levelet információt.
Eddig e-mailon nem kaptam ( mint máskor sürgős esetben) levelet erről, hogy mit tudtak intézni ill. milyen támogatást javaslunk a diósdi gyerekeknek turnusonként.

Talán még nem késő ebben intézkednie a Hivatalnak, Polgármester úrnak, a tábor szervezőivel gyorsan meg lehet kötni a megállapodást ill. a diósdi szülőket ki lehet étesíteni is a héten.
Újból kéréssel fordulok a  Polgármester úrhoz!


Re: Érdi nyári napközi  Notes Link

Laszlo Bogo 
to:
Laszlo Bogo
09.06.2014 13:58


Cc:
jegyzo, "Spéth Géza"                                                                                                                        09.06.2014 13:58



Tisztelt Polgármester Úr, Jegyző Úr,

Nyári Napközivel kapcsolatos levelemre nem kaptam eddig választ.

Érdeklődőm, hogy ez ügyben lépett-e a Hivatal a tábor szervezőivel beszéltek-e, a buszjárattal kapcsolatban is, s ha igen akkor erről a diósdi szülőket, iskolát tájékoztatták-e.

Javasoltam, hogy a heti turnushoz járuljon hozzá a Önkormányzat, csökkentve  a  családok terheit, lehet szociális alapon is a támogatást adnunk!

Várva válaszára
Tisztelettel

 Bogó László
képviselő



WG: [Caution: Message contains Suspicious URL content] Érdi nyári napközi

Laszlo Bogo 
to:
Spéth Géza, jegyzo                                                                                 29.05.2014 10:27
29.05.2014 10:27
            




Tisztelt Polgármester Úr,


Leszák Ferenc Igazgató úrtól kaptam ezt az információt.

Szeretném kérni, hogy egy javaslatot küldjön körbe a képviselők között, hogy mi a véleményük e tábor támogatásával - diósdi gyerekek részvételével.

a nem érdiek is jelentkezhetnek de akkor 12,500,- Ft / hét a költség- ezt lehetne csökkenteni esetleg 5000Ft / gyerek hozzájárulással.

Még amit meg kellene beszélni az érdi szervezőkkel, hogy a busz ami összeszedi a gyerekeket az jöjjön át  az iskola elé - jó lenne ha azért nem kérnének pénz -

A helyi napközi biztosítása sokkal többe kerülne - pedagógusok bérén kívüli eszközök, étkeztetés  stb. s az építkezés miatt csak a kisiskolát lehetne használni. - Igazgató Úr elmondása szerint.

várva visszajelzésére

Tisztelettel

Bogó László


From:                     Ferenc Leszák <leszakferi@gmail.com>
To:                          Bogó László <Laszlo.Bogo@sensient.com>, László Bogó <bogolaszlodiosd@gmail.com>,
Date:                      29.05.2014 10:03
Subject: [Caution: Message contains Suspicious URL content] Érdi nyári napközi


Kedves Laci! Küldöm az információkat az érdi nyári napköziről!
Szerintem ha a diósdi gyerekeknek az önkormányzat tudna adni 5000 ft/hét/gyermek támogatást, akkor nagyon megkönnyítené az anyagi terheket. 


--
Leszák Ferenc
Diósdi Eötvös József Általános Iskola

2014. június 3., kedd

Június 02. Disputai lakossági észrevételek, kérések

A dispután elhangzott kéréseket, felvetéseket ill. amiket e-mailon kaptam vagy telefonon vagy olvastam a facebookon.

Tisztelt Jegyző úr,
a dispután felmerült pár kérést,  amiket kaptam e-mailon,  továbbítom Önnek, kérem ,hogy legyen szíves a kéréseket megvizsgálni és ez ügyekben intézkedni.
Köszönöm
Bogó László
képviselő

-         -  Tóth Ilona- Tó utca kereszteződésénél lévő házba esőzések során befolyik a víz- valamilyen elterelést kérnek,
-        -   u. itt a csatorna a Tó utca felől van bekötve, s esőzések idején a háztól bevezető  csatorna szakaszba visszafolyik a víz és a telken lévő aknából ömlik ki. –A falak áznak.
-        -   Diósfasoron az aszfalt több helyen kátyús, hibás, a vízelvezetés az aszfaltról nincs megoldva,
-         -  Diófasor –Spar felé menő járda az árok felett hepe-hupás, nehéz a babakocsikkal a közlekedés,
-         -  Diófasoron a sebesség korlátozás kellene( tábla)- nincs járda, s száguldoznak a kocsikkal, rendőri jelenlétet is kérnek.
-       -    több szemetes kérnek a közterületeken- lakótelep, központ,
-       -    A kutyasétáltatókra gondolva, kutyaürülék összeszedésére is kellene  ’kutyaszemetest’ kirakni – kesztyűvel ellátva.
-        -   Használt étolaj összeszedését is kérték pl. egyik benzinkútnál –MOL.
-           - A Baross utcánál- a híd-temető bejárata előtt,  a kanyart a növényzet eltakarja és balesetveszélyes- megoldás lenne a nyírás mellett  egy tükör il.. figyelmeztető tábla.
-         -  A Óvoda, Bölcsőde körül is megnövekedett forgalom miatt gyerek forgalomra  felhívó táblákat kellene kirakni ill. sebesség csökkentő műtárgyat is javasoltak. Kocsis utca felől nagy sebességgel tudna ’érkezni ’az Óvoda elé.
-        -    Lakótelep- az árok melletti gyalog út  mellett pár db. betontömb van , amely balesetveszélyes lehet gyerekek számára, kérik annak az elvitelét,
-       -    u. ott az árok melletti korlát befejezését is kérik.
-         -  buszközlekedéssel kapcsolatban is volt észrevétel pl. tegnap a du. 725-ös Volán busz lerobbant, helyette nem küldtek másikat, a hegyen lakók nem tudták miért nem jön a busz ill. a buszról kényszerből leszállóknak a hegyre jutás. Ilyenkor nincs a 13-as BKK-nak  járata.( ezt csak jelezték)



2014. május 28., szerda

Önkormányzati ülés Május 22. , plusz feladatok bevállalása... kinek a pénzéből, van pénz meg nem is....


Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testület  ülése

2014. május 22-én 16:00 órakor
  
Napirend előtti hozzászólások;
Sohajda István:  Angeli úton ( Nagytétényi út a mostani  neve)be van szakadva egy helyen az úttest- intézkedést kér.
Ostorházi László – Homokbánya –M7 kereszteződésnél a  gödröt jelző  tábla be van dőlve – felállítani kéne.

NYILT ÜLÉS:

1.      Beszámoló a két ülés közötti fontosabb eseményekről, elfogadtuk

2.      Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, kiegészítésekkel elfogadtuk.

3.       A Diósdi Városgazda Kft. 2013. évi beszámolójáról
A Pénzügyi Bizottság határozata: A Pénzügyi Bizottság megismerte és megtárgyalta a Diósdi Városgazda Kft. 2013. évi beszámolójáról szóló előterjesztést, a Bizottság felhívja a Városgazda figyelmét, hogy 2014-ben  negatív eredménnyel ne zárjon, a könyvvizsgálói jelentésben foglalt hiányosságokat a jövőben küszöbölje ki, kéri a 2013. évről szóló szakmai kimutatást az elvégzett feladatokról, mindezzel a Bizottság a beszámolót elfogadásra javasolja a Képviselő Testületnek. - A Testület elfogadta.

 A száraz kimutatásból –adatok – nem derül ki, hogy a városgazda elvégzett munkái ’olcsóbbak’  mint ha más diósdi vállalkozókkal végeztetnénk.. Ezért kértük-kéri a Pénzügyi Bizottság, hogy a szakmai normatív építési és egyéb munkanorma számítások alapján vezessék az elvégzett munkákról a kimutatást- most ezt az elmúlt évre visszamenőleg kérjük, hogy a kifizetet pénzek arányban annak-e az elvégzett munkákkal.

Kérdeztem, hogy a belső ellenőri jelentést a könyvvizsgáló sem kapta meg ( a testület sem ),   amit az előző Városgazda vezető  elbocsájtása után rendelt el a testület,  Miért nem? - rendőrségi nyomozás van, s a belső ellenőr ’kérte’ hogy ne mutassák meg addig míg az le nem zárul???? Elég furcsa, a belső ellenőr egy megbízást kap  a testülettől ,  s amit kiderít azt pedig nem akarja elmondani- még zárt ülésen sem??  vagy csak előlünk titkolja-ják?!

4.      Diósdi Városgazda Kft. síkosság-mentesítésből megmaradt összeg bérköltségekre való átcsoportosításáról, a PB azzal egészítette ki a döntést, hogy egy használt kisteher gépkocsi lízingjére is ebből a pénzből fordítsanak.  A plusz munkákra

5.      Diósd 2537 hrsz-ú ingatlanból 5 m2 megvásárlásáról – 16.500,-Ft + ÁFA/ m2

6.      Intézményvezetői pályázat kiírása a Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár
    a kiírást elfogadtuk.

7.      Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítására vonatkozó közszolgáltatási szerződésről. A szerződést meghosszabbítottuk, azzal a feltétellel, hogy ha panasz lesz, mert nem tudja időre levégezni a munkáját, kerüljön vissza ez a szerződés.

8.      Intézményvezetői pályázat kiírása a Diós Óvoda vezetésére, a pályázati kiírást elfogadtuk.

9.      Intézményvezetői pályázat kiírása a Zöldfa Bölcsőde vezetésére, ezt is elfogadtuk.

10.  Vételi ajánlat a Diósd 1315/4 hrsz-ú ingatlanra, az ajánlatot nem fogadtuk el, magasabb eladási árat határoztunk meg ill. tevékenységével kapcsolatosan vannak kérdéseink.

11.  A német cserediák program támogatásáról – támogatjuk a cserediák programot.

12.  Szőlőprés felújítása – több variáció közül a famegoldásokat preferáltuk, tető- fedél  elkészítésével együtt.

13.  Az Érd és Térsége szennyvízcsatornázása Projekt KEOP-1-2-0/2F-2009-0001 hálózatépítést követően az Önkormányzat finanszírozásában végzett terület rendezéséről.  Ez  2  terület rendbe hozásáról szól a csatornázás után –Kavicsos  utca vége felé lévő tér egy része, Mandula utcai átemelő környéke.

A Pénzügyi Bizottság határozatában túlzott költségekre hívtuk fel a testület figyelmét ( füvesítésnél 40xes díjjal számolt cég, így több 100 ezer Ft-al többet számolt ) A  Sohajda képviselő Úr megmagyarázta, hogy  a munkában más munkák? is benne vannak ,  szavazzuk meg a Településfejlesztési Biz javaslatát, azaz fogadjuk el az ajánlatot.
Felhívtam a Testület figyelmét, hogy erre nincs fedezet a költségvetésben!! A testület ennek ellenére elfogadta, én nem.

14.  Eötvös J. Ált. Iskola Tornacsarnok világítás korszerűsítése – Több kérdés vetődött fel, jeleztem, hogy a költségvetésben erre sincs fedezet, nem lett megbízás kiadva.

 15.  BKK Zrt-vel megkötésre kerülő finanszírozási hozzájárulásra vonatkozó szerződésről
A BKK 2022-ig akar szerződést kötni. Korszerű gépparkra, buszokra hivatkozva emeli az éves költséget, melyet első körben nem fogadtunk el, az agromeráció települései együtt megpróbálnak közösen árengedményt elérni.
16.  Hársfa utca murvázása – Település Fejlesztési Biz javaslatát fogadtuk el.

17.  Diósd utcáinak kátyúzása – elfogadtuk, 2 fajta kivitelezésben, a költségvetési keret összegzik.

18.  Mandula utca aszfaltozása – egyenlőre nem.

19.  Diósd Védőnői Szolgálat védőnőinek bérrendezéséről
 Mind az  5 védőnő ott volt, s Őket meghallgatva,  nem az Önk testület kompetenciája a bér pontos meghatározás, hanem az OEP és a Hivatal-védőnők-rendeletek –előírások közös értelmezése. Ebbe mi nem tudunk beleszólni.

20.  Székely András utca javítása – A testület megszavazta, PB szerint csak akar mikor lesz a költségvetésben pénz ere ill. a csatorna projekthez kell betenni.

21.  A „B” programról:
Ezt egy kicsit bővebben kell leírni. Először is ott kell kezdeni, hogy a Diósdi csatorna projekt indulásánál 1100-1200 fővel / ingatlannal számoltak s erre a létszámra osztották  szét a lakossági befizetési kötelezettséget ( 10 % lakosság 25% Önkormányzat, 20%  állam, 45% Eu pénz ) Így  ca. 350 ezer Ft-ot kell/ kellett befizetni a csatornára ingatlanonként, közben a diósdi csatornára 2300-2400/ ingatlan lett bekötve, ugyan olyan összeg befizetése mellett, így többlet  pénz keletkezett, keletkezik.
A Diósdi Csatorna Társulatnak maradt 210 millió Ft fel nem vett hitele/kölcsöne amit most több kötelező ill. nem kötelező csatorna beruházáshoz kapcsolható dologra akar fordítani   - átemelő szivattyúk,  elmaradt bekötések, vízelvezető árkok, utak javítása ( ez van Érden és Tárnokon is ). A 210 millió Ft mellett a pluszban már meglévő 140 millió Ft befizetéssel együtt 350 millió Ft-ot javasol különböző  célokra fordítani.
A PB részéről a következő határozatunk volt: A Pénzügyi Bizottság megismerte és megtárgyalta a „B” programról szóló előterjesztést a Bizottság az alábbi információk birtokában tud csak döntést hozni: nem ismerik a műszaki tartalmat, a 350 millió forint részletes felhasználásáról nem kapott tájékoztatást, így nem tudja megítélni az összeg szükségességét. Kér a Diósdi csatorna  Társulat jelenlegi pénzügyi helyzetéről  ismertetést. Nem tudni, hogy a hitel felvételével az Önkormányzatnak milyen kötelezettségei keletkeznek a visszafizetésnél. A hitel visszafizetésére vonatkozó konstrukciót sem ismeri. Ezek ismeretében tud döntést hozni a Bizottság.

A testületi ülésig megkaptuk a listát, de beárazva nem voltak  a feladatokat, munkák.A ’kedvező’ hitelre rákérdezve( 3 –szor ) nem kaptam választ a kamatra. A munkákat egységáron akarják megpályáztatni, de még nincsenek kiszámolva.

Felhívtam a figyelmét a testületnek, hogy ez a 210 millió Ft , amiért kezességet kell vállalnunk a visszafizetéséért és az a 250 millió Ft amit fel akarunk venni más feladatok elvégzésére- megint ott leszünk a 460 millió hitelfelvételnél - amikor most ’konszolidált ’ az állam minket!! Meg kéne gondolni és kisebb lépésekkel, amennyi pénz van ( pl. 140 millió Ft ) annyi feladatot elvégezni. A Diósdi Csatorna Társulattól nem kaptunk tájékoztatást a pénzügyi helyzetükről.

A testület nem fogadta meg a PB javaslatát, elfogadta  a hitelfelvételt,a 350 millió Ft programot úgy, hogy nincsenek a munkák beárazva, meghatározva mi mennyibe kerülhet. Biankó csekket állított ki.


22.  Eötvös utca egyirányúsításának felülvizsgálata
          A ott lakók kérése ellentétes a terület közlekedési  szükségességével. A Ötvös utca felső szakaszán lakók ( Zöldfa és  a Felsőgazdag dűlő között) azt szeretnék ha lefelé lenne egyirányú, a közlekedési szükség pedig azt, hogy alulról felfelé legyen egyirányú, mert a központból csak itt lehet kimenni  a felső részen a városnak. Ezt javasoltuk, s most is de kértük a Hivatalt magyarázza el a lakóknak a helyzetet, s amennyiben a többség elfogadja akkor lesz egyirányúsítva.

23.  Tájékoztató Európai Mobilitási Hétről- A TP javaslatát fogadtuk el.

24.  Tájékoztató a polgármesteri hatáskörben kifizetett segélyekről – tudomásul vettük.

25.  A bölcsőde beruházásról – pótmunkák elfogadása:

A Pénzügyi Bizottság megismerte és megtárgyalta Bölcsőde beruházás pótmunkáiról szóló előterjesztést, a Bizottság javasolja a kivitelező cég a Bölcsőde befejezésének csúszása miatt a szerződés szerinti ködbér összegéből legyen levonva ez az összeg, azaz ezek a   kiegészítő munkák. ennek elfogadását javasolja Képviselő- testületnek

A testület ennek ellenére elfogadta  a pótmunka kifizetését.  2,96 millió Ft + ÁFa, nem szavaztam meg.

26.  A Sportcentrumban működő büfé üzemeltetésére vonatkozó pályázat eredményéről.

A TFB javaslat az volt, hogy ne legyen érvényes a kiírás. De a büfét annak legyen kiadva x időre kiadva 40 e Ft/hó ( kevesebb mint a másik ajánlat  15 e Ft / hó-val ) értékben aki plusz rendezvényeket is akar oda szervezni.
Én tartózkodtam, a testület elfogadta. 

 27.  A Diósdi Játszóterek felújításáról, kiegészítés,
A 6,8 millió Ft játékberuházáson kívül 4,45 millió Ft –ért a meglévők felújítására tettek ajánlatot.
A Pénzügyi Bizottság megismerte és megtárgyalta a Diósdi játszóterek felújításáról szóló előterjesztést, a határozati javaslattal egyetért a Bizottság, felhívja a Testület figyelmét, hogy az általános tartalékot felhasználta és a jelenlegi költségvetésben nincs a felújításra fedezet. A Bizottság a felújítást szükségesnek tartja, amennyiben pontos fedezet forrás lesz megnevezve, akkor javasolja az elfogadást a Képviselő- testületnek.

A Hivatal lát plusz bevételi forrást erre, így megszavaztuk.

28.  Az önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak csatornaépítés követő az Önkormányzat beruházásában végzett útépítésekről.
Közel 20 millió Ft útfelújítás ill. útépítés – Nagytétényi úton ill. Léda utcában- jeleztem a testületnek erre nincs fedezet a költségvetésben- A Pb javaslat az volt, tegyék be a B programba- ezt nem fogadták el.
A testület elfogadta a útfelújítást annak ellenére, hogy erre nem tudott a Jegyző  mit mondani, hol van pénz rá.
Meg kellett jegyeznem, hogy az elmúlt testületi üléseken is, és a mai testületi ülésen is több tíz millió Ft plusz kiadást szavazott meg a testület fedezet megjelölése nélkül!!!

 Megjegyzés: Arra kell gondolnom, hogy a költségvetési számok amiket év elején elfogadtunk, azok nem stimmelnek, ha ilyen könnyen plusz költségeket vállal be a Hivatal és a testület egyes tagjai a Polgármesterrel együtt.

Ha a költségvetés bevételeit alul tervezték, úgy plusz kiadásokat tudnak bevállalni.
Ha igaz lenne – van plusz pénz - kérdés miért csinálták?  miért nem lett betervezve, s a tartalékalapba betéve feladat meghatározás nélkül, gondolva az év közbeni váratlan kiadásokra?
 Ha nem igaz – nincs plusz pénz - kérdés akkor miért költekeznek?



ZÁRT ÜLÉS:   5  pont volt.

  Egyebek;

Nyári Napközi a  gyerekeknek; Bogó László javaslata – Diósdi Nőpont kezdeményezése alapján;

 A testületi ülés végén jeleztem és kértem a testületet ill. a Hivatalt, hogy a Nyári szünidei Napközivel foglalkozzunk. / Diósdi Nőpont kért felvilágosítást a múlt héten erről /  ,  mert sok szülőnek probléma a nyáron a  gyerekek felügyelete, elhelyezése. Az Igazgató Úrral beszéltem és kértem nézzen utána, hogy milyen formában lenne lehetséges.

Mivel a pedagógusok nem az Önkormányzat dolgozói, így a napközit szabadság alatt tudják  vállalni ( régebben is meg kellett fizetni ). Mivel elég gyorsan itt lesz a tanév vége ezért ezt gyorsan kell intézni ill. az igényfelmérés után – ha szükség van rá – beindítani. javasoltam, mivel addig nem lesz testületi ülésünk  a testület  hatalmazza fel a Polgármestert és a Hivatalt, hogy ez ügyben intézkedni tudjon.

Az a választ kaptam, hogy  a Önkormányzat már támogat táborokat ( Hittan tábor és bajvívó tábor) s a Könyvtárban is lesz olvasó tábor, hát majd megnézik…


Én azt mondtam, hogy más  a Napközis tábor mint ezek, s erre , a tanárok bérére a tábori pl. 5000,- Ft / hét / gyerek befizetés mellett a szükséges költségeket vállalja fel az Önkormányzat.