2014. december 27., szombat

Az elmúlt időszak a Hivatalban... December 15-től

Elmúlt hét – időszak  - a Hivatalban :
2014 december-15, hétfő;
-          vezetői értekezlet, múlt hét és e hét elemzése, feladatok elvégzése, újak ütemezése,
-          TIGÁZ szerződés – átnézése – ügyvéd-alpolgármester- javaslat elküldve –
/ kiderült, hogy a TIGÁZ előtt lévő parkoló nincs benne a szerződésben - erről nem tárgyalt szeptemberben  Spéth Géza , ezért nincs most benne /
Azt mondtuk, hogy anélkül nincs értelme megvenni, mindenképpen kérünk rá választ a TIGÁZ  olasz vezetőitől – dec. 17-ig vannak itt.
-          Véradás, véradó ünnepség – 17 óra,
-          18 óra Pénzügyi Bizottság ülés- a lemaradt, s  a mostanra elkészült  napirendi pontok  tárgyalása.
2014. december 16. kedd;
- megbeszélés a Csatorna Társulat ügyfélszolgálatának vezetőjével. Tájékoztatott az ügyfélszolgálat eddigi és jövőbeli munkájáról.  Azt kértem, hogy diósdi lakosok eddigi kérdéseiről adjanak tájékoztatást, s a jövőbeni információk adásával kapcsolatban pedig minket is kérdezzenek, ne csak a Diósdi Vizi Közmű Társulatot vagy a Érdi Csatorna Társulást.
- Közlekedési szakemberrel és Novákovics Ferenc képviselővel jártuk be Diósd egyes pontjait aki a közlekedési témákat, feladatokat, problémákat fogja össze. Lakossági fórum 2015.  január 12-én lesz.
- bejárás- az új műszaki munkatárssal jártuk be az egy hét alatt érkezett  jelzések helyszíneit,
- VOSZ   / Vállalkozók Országos Szövetsége /regionális  vezetőjével beszéltem  az önkormányzat és helyi diósdi vállalkozók és a VOSZ kapcsolódási lehetőségeiről.
- TIGÁZ szerződésről egyeztetünk a TIGÁZ  vezetőivel –  kértük, hogy a parkolót vegyék be  a szerződésbe-s osszák szét a megállapodott összeget arra a területre is.  Azt  a választ kaptuk, hogy megpróbálják a tulajdonos képviselőjével ezt egyeztetni.
2014.december 17. szerda;
                - A településüzemeltetési koncepció kidolgozásáról egyeztettem,
                - Érd rendőrkapitánya bemutatta az új közlekedésbiztonsági osztály vezetőjét,
- A hitel felvétel – ha megkapjuk az iskolára a hitelt – akkor a banknak a számlákat, szerződéseket be kell mutatni. Ezeket készíti elő a pénzügyi iroda. A sportpályára  a DTC-nek adott 15 millió Ft –ról a számlaigazolást még nem kaptuk meg, pedig azt is lehívhatnánk a hitelrészből. Hisnyay H Béla úr még nem hozta.
-          Iskola műszaki megbeszélése – minden szerdán 13 óra – a munka folyik a megfelelő ütemben- külső falburkolás, színezést befejezik hamarosan, belső munkák jönnek. A 27 millió Ft-ot már elutaltuk.
-          A Diósdi Víziközmű Társulat vezetőjével és pénzügyi szaktanácsadója adott pénzügyi áttekintést a társulás jelenlegi helyzetéről, a tagi befizetésekről, ezzel kapcsolatos önk. teendőkről.
2014 december 18. csütörtök;
-          reggel 9 órától vettem részt Gyálon a FAÖT megbeszélésén / Fővárosi Agglomeráció Önkormányzatainak Társulás / az MO-ás  fizetőssé tételével kapcsolatosan. Sokan elmondták, hogy ez milyen károsan fogja érinteni  az adott terület közlekedését.
Én a várható torlódások növekedésével az egészségügyi-környezetterhelést, s a településen ’egérutakat’ kereső kocsik számának a megnövekedését emeltem ki.
Egy közös állásfoglalás született.
-          TIGÁZ – visszajeleztek- a szerződést a mi módosításainkkal elfogadják, de a parkolót már nem tudják beletenni, arra küldenek egy nyilatkozatot. Az őrzést a polgárőrségnek engedik, de ők már nem fizetnek érte, s a kis faházat –porta- a technikai bejáratnál használhatják.
-          Önkormányzati ülés 16 óra.  Erről hanganyag készült, rövidesen felkerül a netre.
az első napirendnél a két ülés közötti történéseknél pár új információt mondtam el a testületnek;
     -A III. negyedéves, szeptember 30.-ig  szóló pénzügyi beszámolóval a könyvvizsgáló megjegyezte, hogy a 2013 évi pénzmaradvány nincs még átvezetve. Rákérdeztem a Pénzügyi Irodán. Kiderült, hogy a 2013 évi pénzmaradvány nincs, nem lett áthozva pénz, de a számlák, amiket nem fizettek ki 2013-ban az igen.  60 millió Ft  2013 évi számlát fizettek ki 2014 januárjában azért,  hogy a likvid hitel O legyen 2013 év végén.  Erről elfelejtette tájékoztatni a régi testületet  az akkori polgármester Spéth Géza, volt polgármester. De most sem mondta el, mikor a könyvvizsgáló elmondta, hogy hogy is áll a dolog. Az idei évet 60 millió mínusszal kezdtük, így ha ez át van vezetve, akkor nem -44 millión állna likvid hitel állomány szeptemberben, hanem – 104 millió Ft-on, így már érthető volt , hogy jelenleg – 120 millió Ft-nál állt november elején a likvid hitel állomány  / amelynek növekedését a szeptemberben és októberben befejezett, előző testület által megrendelt munkák számláinak egy részének a kifizetése  okozta/
- A TIGÁZ épület és parkolóról is tájékoztattam a testületet – Az adócsoporttól lekértem a parkolóval kapcsolatos adatokat és ott vezetik azt, hogy  a parkolóért telekadót fizet a TIGÁZ- Nem értem, hogy ezt akkor szeptemberben miért nem nézte meg  az akkori városvezetése, Hogyan folytak  így az  első tárgyalások  a vételről??
- Léda utca kötbér; kiderült, hogy olyan szerződést írt alá a Városgazda a vállalkozóval, hogy amennyiben késve fizet, úgy napi 20.000,- Ft  kötbért kell fizetnie. A Városgazda 20 nap késéssel fizette ki a  munkát, így a vállalkozó benyújtott   egy 600 ezer Ft + Áfa számlát s ügyvéddel fenyegetőzik, hogy ha nem lesz kifizetve, perel. A szerződéseit a Városgazdának a hivatal készítette elő ( mivel az Önkormányzat bízta meg idén májusban a Léda utca munkáinak elvégzésével, de ő  továbbadta munkát egy külső diósdi vállalkozónak -UNIGEO KFT  ) A szerződéseket  Spéth Géza volt polgármesternek ismernie kellett, mivel a jegyzőnek a szerződéseket meg kell  mutatnia.  Több szerződés variáció készült ,  melyek közül végül , egy  a városra hátrányos szerződés lett aláírva. Ezzel  én akkor szembesültem, mikor az ügyvédi felszólítás jött…
/ megjegyzés: érdekes volt a 29. napirendnél, amikor a iskolabontás pótmunkájáról kellett dönteni – mivel ezt szintén az  Unigeo Kft végezte  - s a nem egyértelműen megfogalmazott szerződés miatt  ( idén júniusban lett a szerződés megkötve) kellett  ’egyezséget ’ kötni. A Testületi ülésen Spéth Úr ’beszállt’ az egyezkedésbe. A 2 rossz szerződés miatt, amelyek Spéth Géza volt polgármester ideje alatt köttettek meg,  az 1.750,000.000,- Ft- önkormányzati kár helyett , most  ’csak’ 1.140.000,- Ft –ot fizetünk ki pluszban a vállalkozónak, amúgy,  ha a  szerződések  szakszerűen, pontosan  vannak megfogalmazva, akkor az önkormányzatnak  0 Ft-ot kellett volna kifizetnie./

2014 december 19. péntek.
-          Ez a nap már a karácsony az ünnepségek jegyében telt.
-          az ÁMK alsó – felső tagozatosok ünnepsége  ( csak az alsóst láttam )




-          a Csatorna Társulat karácsonyi zárása,
-          a Hivatal dolgozónak Karácsonyi összejövetele; idén mindenki hozott süteményt, ital, s egymás neveit kihúzva 1-1 apró ajándékot vettünk egymásnak, egy kolléganőt búcsúztatunk aki nyugdíjba ment.
-          délután, este :   Borbarátok körének a  decemberi összejövetelük volt,
az iskola pedagógusainak,  óraadóknak, zeneiskolai tanároknak karácsonyi évzáró összejövetele volt a Tájházban.
2014, december 20. szombat;
-          Az amerikai iskola rendezett egy szeretet ételosztást  a Közösségi házban a Anyaotthon; Szabadság utca) lakóinak s a  diósdi rászorulóknak.





-          a Fidélió kórus koncertje volt a templomban,






2014 december 21, vasárnap;
-          Advent 4 vasárnapja- gyertyagyújtás és a református gyülekezett műsora,






-          Női Kar koncertje a templomban,




2014. december 22. hétfő;
                - félnapos nyitva tartás van munkanapokon a hivatalban jan. 5-ig.
- MEGKAPTUK, megjelent a magyar közlöny 181 számában, hogy a kormány  önkormányzatok hitelkérelménél a diósdi kérelmet is pozitívan bírálták el, így felvehetjük a hitelt ami 86 millió Ft. Ennek a technikai – papírok, igazolások elkészítése következik a bank felé.
A hitel felvétellel kapcsolatos közbenjárását köszönjük dr. Aradszki András államtitkár úrnak.
- TIGÁZ épületének megvételével kapcsolatban – a TIGÁZ jelezte, hogy a szerződést a vezető kész aláírni, s a parkolóra írnak pl. 3 éves ingyenes használati engedélyt. Jeleztem, ez kevés nekünk, biztosíték kell arra, hogy az a mi tulajdonunk lesz, mert csak így fogjuk a épületet megvenni. Ezt jövő év elején fogjuk letárgyalni, megbeszélni. Már nincs bent egy vezető sem.
2014. december 23 kedd,
                - karácsonyi e-mailokra válaszolás,
- A II.  János Pál pápa festményének , ’ utazó pápa ’ útra  bocsájtása Diósdon belül. 
A polgármesteri irodában található II. János Pál pápa festményt nagy örömmel indítom el egy „vándorkiállításra” Diósdon.
Ezt a szép és különleges festményt Diósd Önkormányzata vásárolta egy lengyel festőtől, még II. János Pál pápa életében, a lengyel testvérkapcsolatunk segítségével.  Ez a műtárgy régóta csak szűk körben volt látható.
 Egyházközséggel beszéltem , majd a Szent Anna Idősek Otthonába vittük Szűcs Anna Kulturális Bizottság vezetőjével.
2014 december 24.
-          10-óráig tartottunk ügyeletet - a ajándék  zsákocskákat hozták vissza, 10 db. jött vissza.
 A tartalmát összeraktuk egy dobozba, s a délutáni betlehemezéshez átvittük a templomba, ahol odaadtuk a szervezőknek, hogy osszák szét a gyerekeke között.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

2014. december 24., szerda

Kellemes Ünnepeket





Tisztelt  Szent Anna Idősek Otthona Lakói, Dolgozói és Vezetői!

A polgármesteri irodában található II. János Pál pápa festményt nagy örömmel indítom el egy „vándorkiállításra” Diósdon.

Ezt a szép és különleges festményt Diósd Önkormányzata vásárolta egy lengyel festőtől, még II. János Pál pápa életében, a lengyel testvérkapcsolatunk segítségével.  Ez a műtárgy régóta csak szűk körben volt látható.

Szeretnénk, hogy az itt élők minél többen láthassák, ezért az első kiállítási helyszín az „utazó pápa” számára a Szent Anna Idősek Otthona legyen!

Kérjük, fogadják szeretettel!



Bogó László
polgármester



2014. december 15., hétfő

az elmúlt hét a Hivatalban

Elmúlt hét a Hivatalban…( fontosabb dolgok)

december 08. hétfő;
-        -   Maklári István atyával találkoztam, Wágnerné  Asszonnyal – Az önkormányzat együttműködéséről biztosítottam.
-          A TIGÁZ épületének őrzéséről beszéltem Macsotai Úrral,
-          Délután fogadóórám volt, többen kerestek saját problémáikkal.
-          HÉSZ -el kapcsolatos megbeszélés – tervező tájékoztatta a Pénzügyi-Településfejlesztési  Bizottságot,

december 09. kedd;
-           KEOP pályázattal kapcsolatosan  a pályázatíró záró részeiről beszélés,
-          Pogrányi Károly református lelkésszel találkozó, az önkormányzat  együttműködéséről biztosítottam.
-         bejárás- az elmúlt héten bejött panaszok, kérések – már az új kollégánk is részt vett –Szrimacz Attila,  
-          Marján Miklós - Spéth Géza biz. elnökkel beszéltük meg a jövő évi EUROPE FOR CITIZENS  programban való részvétel ( 8 EU város részvétele ) gesztor a lengyel partnertelepülés Cieszanow.
-          weblap fejlesztésről tárgyalás,

december 10. szerda;
-          BKK területi képviselőivel volt megbeszélés a 2015 ill. jövőbeni szerződésről.
Elmondtam, hogy a közlekedési szokások és igények változnak. A Kelenföldről induló Metro nagy előny ,s már kevesebben választhatják a 13, 13A kékbuszokat, hogy BP központjába  elérjenek. A vasút is fejlődött, a belső közlekedés is egyre nagyobb igény ( iskolabusz, körjárat ), s azokra  a pontokra eljuttatni a lakosokat, ahonnan tovább tudnak menni  gyorsan a céljuk felé. A keresztirányú- bevásárló központok felé  való eljutás is , dolgozni is, egyre nagyobb az igényként jelentkezik. A menetrend változtatási, a jegy- bérlet vásárlási igényt  stb. is többen jelezték felénk.  Ezeket mind meg kell vizsgálnunk.
-          Iskolaépítés – a vállalkozótól elfogadta a Nemzeti Sportközpont az 50%-os készre jelentést , így a 2. számláját leadhatja- amit a hétvégével utalunk 27  millió Ft + Áfa,
-          Hagyományőrző Klub rendezvényén vettem rész,

       december 11.csütörtök;
-          A közvilágítást korszerűsítő céggel tárgyaltunk, az új utcákkal kapcsolatos ÉLMŰ hozzáállást, mivel közvilágítás fejlesztést nagyon vonakodva akarja teljesíteni, s ehhez ügyvédi eljárás lesz szükséges.
-        -A SZIGÜ  vezetőjével Harmath Bélával beszéltem a temetővel kapcsolatos helyzetről.
Csak urnás temetés lehetséges, vagy a meglévő sírokhoz vagy urnafalba. koporsós temetés nem lehetséges. A bővítés szükséges előbb utóbb. A megvásárolt –temető melletti területek elrendezése szükséges, egy parkolót is szeretnénk a bejáratnál.
       
 december 12.péntek,
-         A Iskola igazgatójával volt a Német Nemzetségi Önkormányzat megbeszélés, az Alsbach-i  diákok jövő évi fogadásáról is beszéltünk.
-        ÉTCS vezetőivel egyeztettük a 2015 évi javítási feladatokat ill. a csatornarendszer egyes problémáit pl. lakótelepen a csatornába van kötve sok csapadékvíz vezeték, stb.
-         Társaskör Adventi kiállítás és vásár megnyitója volt a Közösségi Házban,

december 13. szombat;- munkanap,
                - Pénzügyi Bizottsági ülés volt de,
                - 13- Idősek Karácsonyi rendezvénye volt,

december 14. vasárnap;
-         Advent -  3. gyertya gyújtás
-          Szent Gellért Kórus Karácsonyi koncertje,


2014. december 7., vasárnap

6. Hét a Hivatalban...

6. hét a Hivatalban…

2014.december 01. hétfő.
- 9,00 vezetői- múlt héten történtek, e héten várható események, programok. Kiss Zoltán    neveztük ki ideiglenesen a Igazgatási és Településüzemeltetési  Iroda vezetőjének. Dr Medvecki Imre visszament a volt munkahelyére dolgozni.
- A Egészségház liftjével kapcsolatosan egyeztettünk Mezőfi Lászlóval , műszaki ellenőrrel s Elek Éva munkatárssal.
- délután a fogadóórán 4-en voltak,
-16 ,00 Pénzügyi Bizottság ülése – pót napirendek megtárgyalása, a csatorna ’B’ programmal kapcsolatos egyeztetés Sohajda Lajos úrral Diósdi Víziközmű Társulat elnökével  és Kovács Péter Barna – projektvezetővel.
18 óra- lakossági beszélgetések – közösségi ház – több probléma felvetődött
2014,december 02, kedd;
-          de. a Diósdhéj újság leendő főszerkesztőjével és az újsághoz kapcsolódó képviselőkkel s a lapkiadóval beszéltük meg a következő év terveit.
-          16 óra önkormányzati ülés –
2014.december 03. szerda;
                -   sok aláírni való


               - Iskolaépítés műszaki  megbeszélés- kiderült, hogy a építkezés 50%-os állapotban van, de a
beépítendő –ajtók , ablakok, stb. csak megrendelve vannak – s nincsenek beszerelve még- amit  csak akkor fogadhat el az NSK( Nemzeti Sport központok ) ha be vannak szerelve, addig nem fogadja el a teljesítést. Az 50% már  megrendeléssel teljesítve van- ebből vita támadt, de a szerződésben leírtakat be kell tartani … egyeztetés kell a főellenőrrel a NSK-ban, elfogadják-e  a megrendelt nyílászárókat, ha igen akkor lehet a második ütemet fizetni, mert ha nem a vállalkozó kerül fizetési gondba.  – Péntekre megoldódott…
-          Érdi Rendőrkapitányság tájékoztatója volt Érden a polgárok házában.
2014.december 04, csütörtök;
- számítógépes  feldolgozása könyvelésnek, hogy jobb , érthetőbb, használhatóbb adatokkal áttekinthető legyen a költségvetés egy diósdi cég jelentkezett erre, hogy megcsinálja.
- Lift ügyben megbeszélés a kivitelezővel, 1,1 millió Ft ködbért állapított meg a szerződés  alapján  a műszaki ellenőr- Mezőfi László, amit nem fizetünk ki  a felvonó kivitelezőjének, mert csúsztak az átadási idővel.
- Megbeszélés volt a januári disznóvágással kapcsolatban. A mi véleményünk az, hogy ez legyen egy hagyományőrzés , azaz a Német Nemzetiségi Önkormányzat  csinálja a Hagyományőrző Klubbal. A helyszínben nem tudtunk megegyezni , a mi javaslatunk az volt, hogy ne az iskolában legyen. Erről még egyeztetnünk kell. Javasoltuk, hogy csak diósdi lakosok vehessenek részt némi ellentérítés fejében.
2014 december 05. péntek.
-          reggel Csatorna Társulási ülés Érden. Három önkormányzat- Érd , Tárnok, Diósd polgármesterei ennek a tagjai( képviselik a testületet)
-          Diósdhéj újság    új ’szerkesztői ’ csapatának megbeszélése volt.
-          Drogprevenciós kerekasztal megbeszélés – Alpolgármester Asszony Bárdyné Dr Schneider Sarolta ás dr Batyalikné Papp-Váry Sára, Szűcs Anna bizottságvezetők és több ehhez kapcsolódó ( rendőrség, családsegítő, iskolaigazgató, szülő) részvételével.
2014 december. 05 szombat;
-          mikulás futás -  MIKULÁSHÁZ program – ajándéklánc indítása,
2014 december 07. vasárnap;

-          Advent 2. vasárnapja - gyertyagyújtás

2014. december 5., péntek

2014. november 30., vasárnap

5. hét a Hivatalban

5. hét a Hivatalban.
november 24. hétfő;
-          - vezetőségi értekezlet – előző hét eseményei- e hét feladatai tervei ( irodavezetők, Jegyző úr)
-        - a mai napon a képviselők kötelező központi oktatáson vettek részt délelőtt –
-          Egészségház lift műszaki átvétel, némi hiányosság  még van… de a próba üzemmód elindult.
-          - Strabag –nagytétényi úti pótmunka elszámolás egyeztetése . 
-          - A csapágy gyár szociális épületének a megtekintése ( az az épület ami az utcafronton van )- ebédlő, konyha ( régen több mint 1000 főre főztek ott), az emeleten irodák üresen állnak, az alagsorban orvosi rendelő is volt – utcafront felé -  kiadó, bérelhető – át kell gondolni…
-          - 14,30-18 óra Pénzügyi -Településfejlesztési  Bizottság ülése
november 25. kedd;
-         -  Állampolgári eskü vétele/fogadása – első alkalommal csináltam – nagyon megható volt.
-          - Bölcsőde bejárása- hibák alapján a kivitelező képviselőjével a gondnokkal, műszaki ellenőrrel,
 A lista hosszú, rengeteg a hiba, a kivitelező képviselője átvette, átnézte a problémákat, annyit mondott:  a hibák kijavítását elindítják.
-          - 16 óra, Lakótelepi közös képviselőkkel találkozás; a problémák sorba vétele házanként, utcánként- közlekedés, vízelvezetés, járdák, fák, szigetelés, terület rendezése, parkolás, kutyák, a kisbolt melletti italozás, WC,  csapadékvíz elvezető árok,
-          - 18  óra, Diósdi Csatorna Társulás ülése
november 26. szerda;
-          - Energia takarékosság – gáz és áram beszerzés Önkormányzatoknak – szolgáltatok versenyeztetése -  cég ajánlata -  kedvezőbb feltételek – számítást fognak végezni,
-         -  Iskolai építkezés – heti aktuális – díszburkolatok  kiválasztása ( iskolai szavazatok alapján)
-          - Sárközi Márta a Tankerület vezetőjével és az Iskolaigazgatóval megbeszélés.
-          - Országzászló járda műszaki átvétele,
-          - 16 óra Hagyományőrző Egyesület klubnapja,
-          - telefonon kaptam az igazgatótól, hogy leégett egy ház , hál Isten csak egy szoba égett ki – de így is nagy a kár.
november 27. csütörtök;
-          - a mai napon  szabadságon voltam – ahol dolgoztam, az európai vezetői voltak itt, elbúcsúztattak.
november 28. péntek;
-          - reggel a érdi alpolgármesterrel és a Csatorna társulás projektvezetőjével egyeztettem,
-          - érdi Katasztrófavédelmi központ ( érdi Tűzoltóság területén van ) havi megbeszélésén  vettem részt,
-          - A Műv-ház vezetőével és helyettesével beszéltünk a könyvtár bővítési lehetőségéről,
-         -  17 óra diósdi vállalkozókkal a második találkozót tartottuk- 40-50 fő vett részt rajta.
november 29. szombat;
-         -  Mikulás kupa – kézilabda gyerek és felnőtt csapatok között.
      - a részben leégett  háznál jártam, beszéltem a tulajdonosokkal, köszönték, hogy az Egészségháznál lévő lakást használhatják, s a további segítségről beszéltünk.
november 30.  vasárnap;

-          Advent első vasárnapja - gyertyagyújtás



2014. november 24., hétfő

4. hét a Hivatalban

4. hét a Hivatalban…

Fontosabb események;

november 17. hétfő;
-         -  Érd, Munkaügyi- közmunkások téli foglalkoztatásával kapcsolatos járási megbeszélés,
-        -  Érd Térségi Víziközmű vezetőjével  megbeszélés,
-         -  Érd Térségi Csatorna  szolgáltató cég  vezetőjével megbeszélés,
november 18, kedd;
-       -    Érd Rendőrség  vezetőjével megbeszélés – kértem, hogy az iskola előtt reggelente fél ( és ¾ 8 között legyenek ott.
-         -  Csatorna társulási egyeztetés a folyó  beruházásokról,
november 19. szerda;
-         -  Informatikai pályázat, Eu projekt megbeszélés,
-         -  OTP képviselőivel tárgyalás,
-          - Szbatta Tv-riport,
-         -  Iskola – építkezés- a bejárati rész : járda, gyors megálló kialakítás, terveztetés. Díszburkolat kiválasztás- szülők véleményének a kikérése,
-        -   önkormányzati ülés anyagainak a megbestózélése,
november 20, csütörtök;
-         -  Csapágygyár vezetőjével találkozó, termelést növelni fogják, raktárak kiadok,
-          - Igazgatási iroda – Szabadság út súlykorlátozással kapcsolatos KPM levelezés állása- folytatása,
-          - Társaskör – Pilinszky est,
november 21. péntek;
-          - Krudi Kft – gyárlátogatás, vezetőkkel megbeszélés,
-          - Közlekedési szakértővel bejárás Léda utca, új Óvoda, Petőfi utca, Kossuth utca,
-          - Amerikai iskola vezetőjével találkozás,
-          - Érdi Tv riport,
november 22. szombat;
-         -  90 éves Domsics Lászlóné köszöntése,
-          - FIVOSZ gála,