2014. december 15., hétfő

az elmúlt hét a Hivatalban

Elmúlt hét a Hivatalban…( fontosabb dolgok)

december 08. hétfő;
-        -   Maklári István atyával találkoztam, Wágnerné  Asszonnyal – Az önkormányzat együttműködéséről biztosítottam.
-          A TIGÁZ épületének őrzéséről beszéltem Macsotai Úrral,
-          Délután fogadóórám volt, többen kerestek saját problémáikkal.
-          HÉSZ -el kapcsolatos megbeszélés – tervező tájékoztatta a Pénzügyi-Településfejlesztési  Bizottságot,

december 09. kedd;
-           KEOP pályázattal kapcsolatosan  a pályázatíró záró részeiről beszélés,
-          Pogrányi Károly református lelkésszel találkozó, az önkormányzat  együttműködéséről biztosítottam.
-         bejárás- az elmúlt héten bejött panaszok, kérések – már az új kollégánk is részt vett –Szrimacz Attila,  
-          Marján Miklós - Spéth Géza biz. elnökkel beszéltük meg a jövő évi EUROPE FOR CITIZENS  programban való részvétel ( 8 EU város részvétele ) gesztor a lengyel partnertelepülés Cieszanow.
-          weblap fejlesztésről tárgyalás,

december 10. szerda;
-          BKK területi képviselőivel volt megbeszélés a 2015 ill. jövőbeni szerződésről.
Elmondtam, hogy a közlekedési szokások és igények változnak. A Kelenföldről induló Metro nagy előny ,s már kevesebben választhatják a 13, 13A kékbuszokat, hogy BP központjába  elérjenek. A vasút is fejlődött, a belső közlekedés is egyre nagyobb igény ( iskolabusz, körjárat ), s azokra  a pontokra eljuttatni a lakosokat, ahonnan tovább tudnak menni  gyorsan a céljuk felé. A keresztirányú- bevásárló központok felé  való eljutás is , dolgozni is, egyre nagyobb az igényként jelentkezik. A menetrend változtatási, a jegy- bérlet vásárlási igényt  stb. is többen jelezték felénk.  Ezeket mind meg kell vizsgálnunk.
-          Iskolaépítés – a vállalkozótól elfogadta a Nemzeti Sportközpont az 50%-os készre jelentést , így a 2. számláját leadhatja- amit a hétvégével utalunk 27  millió Ft + Áfa,
-          Hagyományőrző Klub rendezvényén vettem rész,

       december 11.csütörtök;
-          A közvilágítást korszerűsítő céggel tárgyaltunk, az új utcákkal kapcsolatos ÉLMŰ hozzáállást, mivel közvilágítás fejlesztést nagyon vonakodva akarja teljesíteni, s ehhez ügyvédi eljárás lesz szükséges.
-        -A SZIGÜ  vezetőjével Harmath Bélával beszéltem a temetővel kapcsolatos helyzetről.
Csak urnás temetés lehetséges, vagy a meglévő sírokhoz vagy urnafalba. koporsós temetés nem lehetséges. A bővítés szükséges előbb utóbb. A megvásárolt –temető melletti területek elrendezése szükséges, egy parkolót is szeretnénk a bejáratnál.
       
 december 12.péntek,
-         A Iskola igazgatójával volt a Német Nemzetségi Önkormányzat megbeszélés, az Alsbach-i  diákok jövő évi fogadásáról is beszéltünk.
-        ÉTCS vezetőivel egyeztettük a 2015 évi javítási feladatokat ill. a csatornarendszer egyes problémáit pl. lakótelepen a csatornába van kötve sok csapadékvíz vezeték, stb.
-         Társaskör Adventi kiállítás és vásár megnyitója volt a Közösségi Házban,

december 13. szombat;- munkanap,
                - Pénzügyi Bizottsági ülés volt de,
                - 13- Idősek Karácsonyi rendezvénye volt,

december 14. vasárnap;
-         Advent -  3. gyertya gyújtás
-          Szent Gellért Kórus Karácsonyi koncertje,


2014. december 7., vasárnap

6. Hét a Hivatalban...

6. hét a Hivatalban…

2014.december 01. hétfő.
- 9,00 vezetői- múlt héten történtek, e héten várható események, programok. Kiss Zoltán    neveztük ki ideiglenesen a Igazgatási és Településüzemeltetési  Iroda vezetőjének. Dr Medvecki Imre visszament a volt munkahelyére dolgozni.
- A Egészségház liftjével kapcsolatosan egyeztettünk Mezőfi Lászlóval , műszaki ellenőrrel s Elek Éva munkatárssal.
- délután a fogadóórán 4-en voltak,
-16 ,00 Pénzügyi Bizottság ülése – pót napirendek megtárgyalása, a csatorna ’B’ programmal kapcsolatos egyeztetés Sohajda Lajos úrral Diósdi Víziközmű Társulat elnökével  és Kovács Péter Barna – projektvezetővel.
18 óra- lakossági beszélgetések – közösségi ház – több probléma felvetődött
2014,december 02, kedd;
-          de. a Diósdhéj újság leendő főszerkesztőjével és az újsághoz kapcsolódó képviselőkkel s a lapkiadóval beszéltük meg a következő év terveit.
-          16 óra önkormányzati ülés –
2014.december 03. szerda;
                -   sok aláírni való


               - Iskolaépítés műszaki  megbeszélés- kiderült, hogy a építkezés 50%-os állapotban van, de a
beépítendő –ajtók , ablakok, stb. csak megrendelve vannak – s nincsenek beszerelve még- amit  csak akkor fogadhat el az NSK( Nemzeti Sport központok ) ha be vannak szerelve, addig nem fogadja el a teljesítést. Az 50% már  megrendeléssel teljesítve van- ebből vita támadt, de a szerződésben leírtakat be kell tartani … egyeztetés kell a főellenőrrel a NSK-ban, elfogadják-e  a megrendelt nyílászárókat, ha igen akkor lehet a második ütemet fizetni, mert ha nem a vállalkozó kerül fizetési gondba.  – Péntekre megoldódott…
-          Érdi Rendőrkapitányság tájékoztatója volt Érden a polgárok házában.
2014.december 04, csütörtök;
- számítógépes  feldolgozása könyvelésnek, hogy jobb , érthetőbb, használhatóbb adatokkal áttekinthető legyen a költségvetés egy diósdi cég jelentkezett erre, hogy megcsinálja.
- Lift ügyben megbeszélés a kivitelezővel, 1,1 millió Ft ködbért állapított meg a szerződés  alapján  a műszaki ellenőr- Mezőfi László, amit nem fizetünk ki  a felvonó kivitelezőjének, mert csúsztak az átadási idővel.
- Megbeszélés volt a januári disznóvágással kapcsolatban. A mi véleményünk az, hogy ez legyen egy hagyományőrzés , azaz a Német Nemzetiségi Önkormányzat  csinálja a Hagyományőrző Klubbal. A helyszínben nem tudtunk megegyezni , a mi javaslatunk az volt, hogy ne az iskolában legyen. Erről még egyeztetnünk kell. Javasoltuk, hogy csak diósdi lakosok vehessenek részt némi ellentérítés fejében.
2014 december 05. péntek.
-          reggel Csatorna Társulási ülés Érden. Három önkormányzat- Érd , Tárnok, Diósd polgármesterei ennek a tagjai( képviselik a testületet)
-          Diósdhéj újság    új ’szerkesztői ’ csapatának megbeszélése volt.
-          Drogprevenciós kerekasztal megbeszélés – Alpolgármester Asszony Bárdyné Dr Schneider Sarolta ás dr Batyalikné Papp-Váry Sára, Szűcs Anna bizottságvezetők és több ehhez kapcsolódó ( rendőrség, családsegítő, iskolaigazgató, szülő) részvételével.
2014 december. 05 szombat;
-          mikulás futás -  MIKULÁSHÁZ program – ajándéklánc indítása,
2014 december 07. vasárnap;

-          Advent 2. vasárnapja - gyertyagyújtás

2014. december 5., péntek

2014. november 30., vasárnap

5. hét a Hivatalban

5. hét a Hivatalban.
november 24. hétfő;
-          - vezetőségi értekezlet – előző hét eseményei- e hét feladatai tervei ( irodavezetők, Jegyző úr)
-        - a mai napon a képviselők kötelező központi oktatáson vettek részt délelőtt –
-          Egészségház lift műszaki átvétel, némi hiányosság  még van… de a próba üzemmód elindult.
-          - Strabag –nagytétényi úti pótmunka elszámolás egyeztetése . 
-          - A csapágy gyár szociális épületének a megtekintése ( az az épület ami az utcafronton van )- ebédlő, konyha ( régen több mint 1000 főre főztek ott), az emeleten irodák üresen állnak, az alagsorban orvosi rendelő is volt – utcafront felé -  kiadó, bérelhető – át kell gondolni…
-          - 14,30-18 óra Pénzügyi -Településfejlesztési  Bizottság ülése
november 25. kedd;
-         -  Állampolgári eskü vétele/fogadása – első alkalommal csináltam – nagyon megható volt.
-          - Bölcsőde bejárása- hibák alapján a kivitelező képviselőjével a gondnokkal, műszaki ellenőrrel,
 A lista hosszú, rengeteg a hiba, a kivitelező képviselője átvette, átnézte a problémákat, annyit mondott:  a hibák kijavítását elindítják.
-          - 16 óra, Lakótelepi közös képviselőkkel találkozás; a problémák sorba vétele házanként, utcánként- közlekedés, vízelvezetés, járdák, fák, szigetelés, terület rendezése, parkolás, kutyák, a kisbolt melletti italozás, WC,  csapadékvíz elvezető árok,
-          - 18  óra, Diósdi Csatorna Társulás ülése
november 26. szerda;
-          - Energia takarékosság – gáz és áram beszerzés Önkormányzatoknak – szolgáltatok versenyeztetése -  cég ajánlata -  kedvezőbb feltételek – számítást fognak végezni,
-         -  Iskolai építkezés – heti aktuális – díszburkolatok  kiválasztása ( iskolai szavazatok alapján)
-          - Sárközi Márta a Tankerület vezetőjével és az Iskolaigazgatóval megbeszélés.
-          - Országzászló járda műszaki átvétele,
-          - 16 óra Hagyományőrző Egyesület klubnapja,
-          - telefonon kaptam az igazgatótól, hogy leégett egy ház , hál Isten csak egy szoba égett ki – de így is nagy a kár.
november 27. csütörtök;
-          - a mai napon  szabadságon voltam – ahol dolgoztam, az európai vezetői voltak itt, elbúcsúztattak.
november 28. péntek;
-          - reggel a érdi alpolgármesterrel és a Csatorna társulás projektvezetőjével egyeztettem,
-          - érdi Katasztrófavédelmi központ ( érdi Tűzoltóság területén van ) havi megbeszélésén  vettem részt,
-          - A Műv-ház vezetőével és helyettesével beszéltünk a könyvtár bővítési lehetőségéről,
-         -  17 óra diósdi vállalkozókkal a második találkozót tartottuk- 40-50 fő vett részt rajta.
november 29. szombat;
-         -  Mikulás kupa – kézilabda gyerek és felnőtt csapatok között.
      - a részben leégett  háznál jártam, beszéltem a tulajdonosokkal, köszönték, hogy az Egészségháznál lévő lakást használhatják, s a további segítségről beszéltünk.
november 30.  vasárnap;

-          Advent első vasárnapja - gyertyagyújtás



2014. november 24., hétfő

4. hét a Hivatalban

4. hét a Hivatalban…

Fontosabb események;

november 17. hétfő;
-         -  Érd, Munkaügyi- közmunkások téli foglalkoztatásával kapcsolatos járási megbeszélés,
-        -  Érd Térségi Víziközmű vezetőjével  megbeszélés,
-         -  Érd Térségi Csatorna  szolgáltató cég  vezetőjével megbeszélés,
november 18, kedd;
-       -    Érd Rendőrség  vezetőjével megbeszélés – kértem, hogy az iskola előtt reggelente fél ( és ¾ 8 között legyenek ott.
-         -  Csatorna társulási egyeztetés a folyó  beruházásokról,
november 19. szerda;
-         -  Informatikai pályázat, Eu projekt megbeszélés,
-         -  OTP képviselőivel tárgyalás,
-          - Szbatta Tv-riport,
-         -  Iskola – építkezés- a bejárati rész : járda, gyors megálló kialakítás, terveztetés. Díszburkolat kiválasztás- szülők véleményének a kikérése,
-        -   önkormányzati ülés anyagainak a megbestózélése,
november 20, csütörtök;
-         -  Csapágygyár vezetőjével találkozó, termelést növelni fogják, raktárak kiadok,
-          - Igazgatási iroda – Szabadság út súlykorlátozással kapcsolatos KPM levelezés állása- folytatása,
-          - Társaskör – Pilinszky est,
november 21. péntek;
-          - Krudi Kft – gyárlátogatás, vezetőkkel megbeszélés,
-          - Közlekedési szakértővel bejárás Léda utca, új Óvoda, Petőfi utca, Kossuth utca,
-          - Amerikai iskola vezetőjével találkozás,
-          - Érdi Tv riport,
november 22. szombat;
-         -  90 éves Domsics Lászlóné köszöntése,
-          - FIVOSZ gála,


2014. november 16., vasárnap

3. hét a Hivatalban

3. hét a  Hivatalban;
többen mondták, hogy  jó - jó, hogy leírom de mi az eredmény? Igazuk van, nem a munka mennyisége számít, hanem az eredmény, így megpróbálom más formában tájékoztatni munkámról a Tisztelt Diósdiakat, akik érdeklődnek munkám, munkánk után.
Az Önkormányzat és a Hivatal munkájáról szeretnénk minél több és friss információt adni, amiben majd megtalálható lesz a munkám is. Szeretnénk minél előbb új, összetettebb, több szálon futó információs rendszert kiépíteni.

Változtatni fogok-fogunk az eddigi íráson, most  röviden  ill. fontosabb  eseményekről az elmúlt hétről;

Hétfő; - Vezetői megbeszélés, 14-18 –ig ügyfélfogadás ( a titkárságon lehet időpontot kérni és bejelentkezni ) , Német Nemz. Önk. ülés,

Kedd;  - de. Bejárás a Műszaki Irodára beadott kérések panaszok helyszíni szemléje ( a helyszíni szemléről  feljegyzés készül- a Bizottság felé- majd dönt, hogy mi legyen tovább, ha azonnali beavatkozás kell – pl. kátyúzás – azt rögzítjük s, az erre elkülönített keretből  a munkát elrendeljük a Városgazdánál.)
-          Idősügyi Tanács titkárával megbeszélés - Orosz Imre bácsi
-          du- Léda utca műszaki bejárása-átadás elindítása- jelen –Városgazda, kivitelező-műsz. ellenőr-ÉTCS képviselője- Hivatal részéről 3-an.  Kiderül a bejárás során, hogy a ÉT csatorna részéről most látják először a területet, s azt , hogy viakolorral ( térkővel ) lett kirakva. A ÉTCS képviselője, jelzi, hogy a duguláselhárító teherautó ( moba) nagyon nehéz, s félő, hogy a viakolorban nyomot fog hagyni, másrészről egy csatornaszem ( tisztító nyílás )  hiányzik.
A kivitelező és a műsz. ellenőr jelzi, hogy nem találtak ott ahol a terveken szerepel –tisztító aknát – A ÉTCS képviselője ragaszkodik a tervben szereplő aknához.  / ezt pénteken megszondázták, s kiderült, hogy van akna 50cm mélyen   / Az akna nélkül nem járul hozzá az út átadásához, de a többi akna körül lévő viakolor kialakítást is javasolja körbetonnal körbevenni. Az utca közepén a lakók kérésére 3 fenyőfa nem lett kivágva, így a úttest majdnem feléig a facsoport belóg. Ennek következményeképpen, mivel bokrok is vannak a fák tövében, nem lehet belátni az utcát, úttestet. Alulról jövő forgalomnak át kell menni a másik sávba, de nem látják be az utat, csak akkor  amikor már odaért és átment a másik, föntről jövő sávba. Ez nagyon balesetveszélyes ,  mint az autóknak  s a gyalogosoknak.
Javasoltam, hogy a közlekedésbiztonsági szempontból vizsgáltassuk meg. Több hiányosság is felmerült, így az utca nem lett átvéve.



Országzászló körül épülő járda – a testületi döntés után az építkezést leállítottuk, a kivitelező ( ugyan az, aki a Léda utcát is  építi ) jelezte, hogy ő már 90%-os készenléti állapotban van, s  ha leállítjuk, akkor  az ő kárát ránk terheli, az anyagot – térkövet kiszállította a helyszínre –  őrizzük azt mi. Megnéztük, s megállapítottuk, hogy a munkát most már be kell fejezni, s ezt csak úgy lehet, ha azonnal kiadjuk a munkát –ehhez viszont a testület döntése kell, így  a kedd délután egy kör e-mailt írtam a képviselőknek, hogy ;

Tisztelt Képviselőtársak!

Tájékoztatlak benneteket, hogy az Országzászlónál lévő munkák leállítását elrendeltük.
A kivitelező tájékoztatott, hogy a munkák 90%-át elvégezte, az anyagot megvette, s amennyiben le kell állnia ,a térkövet szállítsuk el , vagy őrizzük, s kárigénnyel ( elmaradt haszon stb. ) fog fellépni velünk szemben.
A helyszínt bejárva, az a vélemény alakult ki a műszaki ellenőrrel egyeztetve, hogy több kárt okozunk, mint ha a munka befejezését folytatnánk.
Kérem állásfoglalásotokat, hogy a testületi ülésen elhangzott kiviteli munkák leállítása alól ezt a kivitelezés befejezését engedélyezzük, mentesüljön a stop alól.
Kérem szavazatotokat
IGEN vagy NEM
Tisztelettel
Bogó László plg.
szerda délelőttre kértük a választ a képviselőktől.





Szerda;  - Pest megyei Önk.-nál  Munkaügyi Hivatal tájékoztatója,
 - Könyvvizsgáló céggel találkozás,
- a képviselőktől visszajött válaszok alapján a munka folytatását elrendeltük, a vállalkozó – jelezte , hogy csak nov. 17.-én folytatja a munkát, kértük, addig ő őrizze a kiszállított térköveket.
- ÁMK- építkezés –heti megbeszélés – építkezés a tervek szerint halad – most 18 millió + Áfa első részt utaltuk át, a bejáratnál felvetetem, hogy a telefon és kábeltévé vezetéket az iskola előtt a földben kéne elvezetni, mivel csúnyán belógnak  a bejárat elé.
- Könyvtár ill. MŰV- házzal ismerkedtünk , Alpolgármesterrel és Szűcs Anna Bizottság vezetőjével,  ( A Kulturális és Közművelődési Bizottság első ’ismerekedő’ találkozót tartott)
A Pénzügyi és településfejlesztési és Vagyonnyilatkozat kezelő Bizottság  ülésezett, mivel nov. 12-ig kellett leadni a vagyonnyilatkozatokat. Lakossági ügyfelek.
Csütörtök; Vöröskereszt vezetőjével megbeszélés, Bejárás a   műszaki iroda vezetője, munkatársa
Városgazda vezetője, Jegyző Úrral. Aláírni valók – ez minden nap van.
Városgazda pénzügyi helyzete- megbeszélés, téli időszakra  felkészülés, létszám, stb.
hagyományőrző Klub vezetőjével megbeszélés.
Péntek; Kisiskolában bemutatkozás  a tanároknak, Telekom képviselőjével találkozás, aláírni valók,
                műszaki irodára jelentkező meghallgatása, Jegyzői irodára jelentkező meghallgatása,
napi e-mailok ( 10-15) átolvasása-továbbítása, válaszolása.
Szombat; Szülők – Nevelők bálja – Nagyváradi iskola delegációjával  találkozás,


2014. november 12., szerda

Aktuális információk az Önkormányzat honlapján;

Aktuális információk az Önkormányzat honlapján;
- MikroVoks 7 rendszer,
- talajterhelési díj - csatorna bekötés,
- tájékoztató a Kerox Kft Homokbányai úti üzemével kapcsolatosan,
- meghívó- nov. 16. Német Nemzetiségi Gála , Törökbálint,
- zöldhulladék elszállítás vége dec.15.