2013. augusztus 27., kedd

Polgármesteri Hivatalban elhangzottakkal kapcsolatos nyilatkozat - javaslat



Kerox / faceebook

 Olvastam a faceebookra feltett bejegyzést amely arról szól,  amit egy diósdi lakos hallott a Diósd Polgármesteri Hivatalában.  Ezt felháborítónak tartom, mivel ez ügyben eddig nem történt lépés a Polgármester úr és a Hivatal vezetése részéről az e heti Önkormányzati ülésre egy  egyéni indítványt adtam be.



Diósd Város Önkormányzat
Testülete
                                                                              Tárgy:  Diósd Polgármesteri Hivatalban elhangzottak.
Tisztelt Polgármester Úr,

A faceebook-on nemrég olvasható egy bejegyzés a Polgármesteri Hivatalban egy beszélgetés  részleteiről , amit  egy diósdi lakos hallott a  Hivatal egyik  helységéből. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom, hogy a Testület foglaljon állást ez ügyben.
„Egyik ismerősöm ma volt bent az önkormányzatnál és a következőknek volt akaratlanul is a fültanúja - idézem:
"ma voltam bent az önkormányzatnál , és amig vártam a folyosón, hallottam ahogy az egyik szobában beszélnek a kerox-ügyről. úgy foglalták össze, hogy "a lakosság kénytelen lesz ebbe is beletörődni" meg hogy a "gyerekek sok mindent kibírnak, majd kiszellőzik a tüdejük" meg hogy " a lényeg a...z hogy fejlődünk, gyarapodunk". szerintem ez szomorú hogy ez az önkomrányzatnál dolgozók hozzáállása, az meg szerintem vicc hogy az önkomrányzatnál dolgozók nem diósdiak, tehát az ő gyerekeiket, idős szüleiket vagy unokáikat nem érinti az itt kialakuló veszélyes levegő (meg sok minden más sem ami diósdon történik)." "
A leírtak alapján a Hivatalban elhangzottak,  akár valamely dolgozó részéről, akár egy dolgozóval beszélgető személy részéről hangzottak el, úgy azzal,  annak tartalmával  nem érthetnek  egyet és nem azonosulhatnak sem a Képviselő Testület tagjai,  sem a Hivatalban dolgozók.
Javaslom, hogy  a Képviselő Testület  határolódjon el minden ilyen nemű kijelentéstől és szólítsa fel a Hivatal dolgozóit, hogy ilyen kijelentések, megjegyzések ellen lépjenek fel, mivel a Hivatal a Diósdon élő emberekért van és azokat kell szolgálnia, ha tetszik neki ha nem.

                                                                    NY I L A T K O Z A T
mely a https://www.facebook.com olvasott diósdi lakos által hallottakkal kapcsolatban.
Diósd Város Önkormányzati Testülete   elhatárolódik minden nemű  olyan kijelentéstől mely a diósdi lakosokat sérti, érdekeikkel ellentétes és rájuk tiszteletlen  megjegyzést, véleményt  tesz. Felhívja a Polgármesteri Hivatal dolgozói figyelmét, hogy ilyen viselkedéssel szemben lépjenek fel s maguk is határolódjanak el az ilyen véleményektől.
Diósd Város Önkormányzatának Képviselő Testülete  fontosnak tartja, hogy nyilatkozatot  adjon ki, miszerint mind a  Képviselő Testületnek, mind a Hivatalnak a város lakosainak érdekeit, a  közösséget kell szolgálni  és képviselnie.

2013.08.29.
Kérem a Képviselő Testületet a nyilatkozat elfogadására.
Tisztelettel
Bogó László
képviselő

1 megjegyzés:

  1. Spéth: ha az, aki hallotta ezeket a kijelentéseket, megsúgja a fülébe, melyik önk.i dolgozó mondott ilyet, holnaptól már nem dolgozik ott...Mindezt a jegyző és az aljegyzőnő füle hallatára.

    A "nyilatkozatháborúnak" nincs értelme, értelmetlenségekre pedig nem érdemes időt szánni!

    A hallottakról a következtetéseket ki-ki levonhatja, értelmezheti ("látszat-következmények" nélkül is).

    VálaszTörlés