2013. január 9-én 16:00 óra
Diósd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülése
7 fő volt jelen , én és
Sohajda Úr nem tudtunk részt venni az ülésen, én munkahelyi – külföldi –
elfoglaltságom miatt.
- Diósd Nagyközség
Várossá válásához benyújtandó pályázati dokumentum elfogadásáról –
elfogadták,
2. Településfejlesztési koncepcióról-
aktualizálását 200 eFt-ért megcsinálják.
3. Mozgó szárnyú automata ajtó telepítéséről,
a járási kirendeltség részére,
akadálymentesítés miatt 550 e Ft-ért
megcsinálják.
Január- 12 - 20 között
Megtudtam, hogy a Parlament határozatának érvénybe lépése alapján a
Ságvári utca neve –előzetes Önk.
határozat lapján – megváltozik Szent Gellért
utcára. A lakosok a Hivatal leveléből értesültek, s nem tudták mi van,
többen megkérdeztek erről, s jónak láttam egy tájékoztató írását, s
kezdeményezését annak az Önkormányzatnál, hogy a plusz költségeiket, amit
jogszabály nem szabályoz az ingyenes átírásról, annak felmerülő költségeit az
Önkormányzat vállalja magára. Két levél:
Tisztelt Polgármester
Úr
Tisztelt Jegyző Úr
A Ságvári Endre utca lakóit kiértesítette a Hivatal a Parlament tavaly évi döntése alapján,
Az önkényuralmi rendszerhez köthető elnevezések tilalmával
összefüggő módosításokról szóló 2012.
évi CLXVII törvény 2013 Január 01-én
hatályba lépése miatt.
A Ságvári Endre utcában lakók így kénytelenek minden
okmányukat, kezdve a lakcímkártyájuk cseréjén kívül még sok személyes
okmányukban kell a változást átvezettetni.
Többek között telekkönyvi - földhivatali átírás,
szolgáltatóknál- víz-csatorna, gáz, villany, TV, telefon stb. nyugdíjintézet,
munkahely, iskola, cégpapírok, bíróság, biztosító, gépkocsi papírok, forgalmi
engedély, ami sok időt fog igénybe venni, munkaidő kieséssel és sok
utánajárással járhat.
Kérem a Hivatalt nézze meg annak a lehetőségét, hogy a
Ságvári utca lakóinak összefogóan egyes iratainak hivatalos bejelentését át
tudja-e vállalni ill. elintézni pl. nyugdíjfolyósító, földhivatal, forgalmi
engedélyek stb.
Kérem továbbá, hogy a lakosok igazolható költségeit az utcanév
változtatásból adódóan az Önkormányzat térítse meg-ezt az idei költségvetésbe
tervezze be. Kérem ezt a következő Önkormányzati ülésen terjessze elő.
2013.január 16.
Bogó László
képviselő
Tisztelt Ságvári Endre utcai lakosok!
Szeretném Önöket tájékoztatni
az utcájuk névváltoztatásának történetéről.
Az Országgyűlés FIDESZ-KDNP frakció KDNP-s
képviselői kezdeményezésére, az előző rendszerhez kapcsolható személyek
neveinek eltávolítását kérték a parlamentben, melyet el is fogadtak, s 2013
január 1-től életbe lépett, hogy többek között közterület – tér, utca – nem
viselheti ezen emberek neveit.
Sarkalatos (kétharmados)
törvényként fogadták el.
Többek között nem lehet többé
használni: Marx Károly , Lenin, Engels, Április 4, Felszabadulás, Vörös Csillag
, Kun Béla, Münnich Ferenc, Néphadsereg,
Munkásőr, Népfront, Tanácsköztársaság, Népköztársaság, November 7., stb.és Ságvári Endre
elnevezéssel utcákat.
Mivel a törvény a helyi
Önkormányzatokra kötelező érvényű, végre kell hajtani, igaz a helyi FIDESZ-KDNP frakció az utca neveket már
korábban meg akarta változtatni.
Bárki eldöntheti, hogyan
ítéli meg Ságvári Endrét - tény, hogy 1944 júliusában a II. világháború alatt Budapest utcáinak
kövezetét náci csizmák koptatták, és elfogad-hatatlan gyakorlat volt emberek, férfiak,nők és gyermekek Dunába
lövése, az ezzel szembeforduló ellenálló csoport tagjaként csendőrökkel
vívott tűzharcban halt meg, megölve egy
csendőrt. Tájékozódhat pl.:http://hu.wikipedia.org/wiki/Ságvári_Endre
Ezzel a törvénnyel nem értek
egyet, a történelmi tényeket megváltoztatni nem lehet, csak félremagyarázni, az
emberek emlékezetét sem lehet rendeletekkel átprogramozni.
Közvélemény kutatás is azt
igazolta - az érintett lakosság körében, hogy a többség nem támogatta a
névváltoztatást.
Sok embernek az országban a
napi munkája mellett komoly gondot fog jelenteni minden okmányának átíratása. A
törvény rendelkezik többek között, hogy ingyenes
legyen az átírás; pl.:
lakcímkártya ( kiküldik), földhivatal, cég adatok, de van
jó pár dolog amire nem tér ki, pl.:közművek, a szgk. forgalmi engedély
átírás, bankszámla, biztosítások, telefonok, kábel TV,esetleges ügyvédi költség
stb. nem szólva arról az időről amit ezek intézésével el kell majd tölteni.
( Ez egy átlagos családnál
azt jelenti, hogy minimum 6-8 helyre kell majd elmenni).
Azzal igyekszem segíteni
Önöknek, hogy a Polgármester és Jegyző urakhoz írt levelemben , - amit
mellékelek- azt kértem, hogy pl. földhivatalt, közműveket a Polgármesteri Hivatal az egész utca
lakóinak nevében intézze el a módosításokat.
El akarom érni továbbá, hogy
az Önök igazolt költségét pl. munkabér
kiesés, utazási költség, esetleges ügyvédi költséget , stb. az Önkormányzat
térítse meg.
Amennyiben igényt tartanak a
segítségemre, szívesen állok az Önök rendelkezésére, lehetőség van ingyenes
jogsegély szolgálat igénybevételére is.
Tisztelettel:
Bogó László
Önkormányzati Képviselő
(06-20-938-4040)
2013. január 28-án (Hétfő) 18 órára
Rendkívüli
Képviselő-testületi ülés, 2 napirendet tárgyaltunk;
- „Gyermekjóléti szolgáltatás” pályázati
kiírás meghosszabbításáról- felmerült egyéb tényező és a Jegyző Úr a meghosszabbítást kérte,
elfogadtuk;
„…a pályázatok benyújtási határidejét a versenylehetőség szélesebb
körben való biztosítása érdekében 2013. február hó 15. napjáig meghosszabbítani
szíveskedjenek,”..
- A Polgármesteri Hivatal épületének
épületenergetikai fejlesztéssel megvalósuló átépítésének pályázatáról
Kiegészítő tervezést kellet megrendelni,
hogy teljes legyen, s a kiírás szerinti anyagok elkészüljenek, megszavaztuk.
Internetes ülés Jan. 29.
ezt a formát már javasoltuk, mikor gyorsan kell dönteni és a képviselők
minden információt megkapnak - egyértelmű a
döntés – s nincs idő rá, hogy a következő ülést megvárjuk, mert lépni
kell ill. nyilatkoznia kell a testületnek.
Ilyen volt a Jan.31-re előkészített „Érd és Térsége Szilárd
Hulladékgazdálkodási rendszer” pályázathoz kapcsolódó döntések
meghozataláról. A képviselők
visszajelezetek- elfogadtuk a pályázathoz való csatlakozást és ehhez szükséges
nyilatkozatokat, terveket.
2013. január 31-én 16 óra
Képviselő-testületi ülés, Én késtem az ülésről mert
külföldön voltam céges ügyekben és csak később értem a testületi ülésre, így az
elejét a határozati javaslatok alapján írtam le.
2. Beszámoló a két ülés közötti fontosabb
eseményekről – elfogadtuk a tájékoztatást,
3. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok
végrehajtásáról – elfogadtuk, de a bankkölcsön felvételéről a Bölcsődei
önrészről beszéltünk – PB ülésen is – mert még nem sikerült megkapni.
- …./2013 (I.31.) számú rendelete Diósd
Nagyközség Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről (első olvasat)
Mivel az első olvasatnál van mód a költségvetést alakítani, egyes
dolgokra felhívni a
Pénzügyi Osztály és a Hivatal, a Testület figyelmét íyg több javaslat
is elhangzott;
A Pénzügyi Bizottság felhívja a Hivatal és a Pénzügyi
Osztály figyelmét a következők figyelembe vételére:
-
A hivatali épület átalakításának várható költségeinek
ellenőrzésére – s újra számolására / kérjen be egy költségkalkulációt – készülő
pályázat melléklete /
-
Vegye figyelembe
a Bölcsőde várható kiadásait és bevételeit szeptemberi indulással, tervezzék be
a költségvetésbe.
-
Javasoljuk a végleges költségvetés elkészítésénél;
-
- rendezvények és a reprezentációs költségek
csökkentését 2 millió Ft-al / 13,7-ről
11,7 millió Ft-ra
-
A Hivatal létszáma és a személyi költségek
ellenőrzését. 15. sz melléklet és az új SZMSZ –ben elfogadott létszámok!
-
Nincs a Bölcsőde dolgozói létszám a 15. sz mellékletben
jelezve,
-
A képviselői
díjak 50%-al való csökkentését,
-
A civil szervezeteknél 2 millió elkülönített részből 1
millió Ft-ot a pályázatokhoz átcsoportosítani,
-
óvodánál a túlórára
keret kerüljön betervezésre.
Felhívjuk a figyelmet a takarékos
gazdálkodásra!
A Településfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság az előterjesztés határozati javaslatát a következő
módosításokkal és észrevételekkel elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek:
- A vásárolt szolgáltatásoknál a fenyőfák, köztéri
növények permetezésére 2,5 millió Ft kerüljön betervezésre
átcsoportosítással vagy más módon.
- A Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtárnál a tavalyi
évben 16 631 000 Ft szerepelt
előirányzatként, 2013. évre 36 766 000 Ft. A Bizottság
tájékoztatást kér arra vonatkozóan, hogy mi a különbség oka.
- A Polgármesteri Hivatal átszervezése következtében
történt megtakarítás a költségvetésben nem látszik.
- A reprezentációs költségeknél törekedjen a Polgármesteri
Hivatal a megtakarításra.
- A várossá válás pályázatírásra már másodjára fizet
az Önkormányzat 3,5 millió Ft-ot. A Bizottság kérdezi, hogy mennyi ideig
kell még ezt a költségvetésben tervezni.
- A Bizottság felkér minden intézményvezetőt, hogy
megváltozott képességű dolgozókat foglalkoztassanak, ezzel
költségmegtakarítást tudnak elérni.
- A térinformatikai rendszer bővítésére nincs
előirányzat tervezve, ezért javasoljuk, hogy átcsoportosítással 2 millió
Ft kerüljön betervezésre.
- A Bizottság kéri a Képviselő-testületet, hogy
nyomatékkal hívja fel a Polgármesteri Hivatal és az intézményvezetők
figyelmét az ésszerű és költség-hatékony gazdálkodásra.
A következő
ülésre a javaslatok beépítésének lehetőségét megoldásokat elkészítik
- A Képviselő-testület és szervei
szervezeti és működési szabályzatáról szóló 12/2009. (V. 25.) számú
rendelete módosításáról.
Az indokolta, hogy a
Járások kialakításával több feladat átkerül a Járásokhoz, így a létszámok is
változnak, amik a SZMSZ-ban vannak rögzítve;
a) „Jegyzői Iroda 13 fő,
b) Pénzügyi és Adóiroda 10 fő,
c) Igazgatási Iroda 7 fő,
d) Műszaki
Iroda 6 fő,
e) Egészségügy 5
fő.” szövegrész helyébe
a) „Jegyzői Iroda 6 fő,
b) Pénzügyi és Adóiroda 10 fő,
c)
Igazgatási és
Településüzemeltetési Iroda 7 fő.” szöveg lép
elfogadtuk
- A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2009. –egységes szerkezetben - elfogadtuk
- Könyvvizsgáló szerződésének meghosszabbítása – elfogadtuk, …a megbízási díj összege 86.000.- Ft /hó+ ÁFA, mely minden évben az előző évi inflációs rátának megfelelő mértékben emelkedik.
- A Falugazda Kft. szerződésének
módosításáról –első olvasatnak javasoltuk. - OK
- A Diósd 2557 hrsz-ú ingatlan
megvásárlásáról – az orvosi rendelő melletti ház telekkel együtt –
ajánlották fel az örökösök, tárgyalást javasoltunk a vételről, a
Polgármestert hatalmaztuk fel.
- A Képviselő-testület 2013. évi
munkatervéről - elfogadtuk
- Az Old Sámán Zenekar támogatásáról- vita volt s a testület nem fogadta el a PB javaslatát, támogassuk a zenekart, mivel a Sportpályára betörtek és elvitték a zenekar felszerelését. A Sportpálya nem volt riasztóval ellátva – Önkormányzati -DTC terület - így jogos a kérésük. Ezt több képviselő másképp látta, s az a döntés született, hogy adjanak ajánlatot fellépésekre, s majd azt megrendeli a Hivatal, s így „fogunk” segíteni rajtuk.
- A Ságvári Endre utca
névváltoztatásából eredő költségek viseléséről-
A
parlament döntött tavaly az önkényuralmi rendszerhez köthető elnevezések
tilalmáról, amelyben az előző rendszerhez köthető nevek ( akik jelképpé váltak
ill. összekapcsolhatók pl:
azon
közterületek, utcák neveit meg kell változtatni.
Nálunk Ságvári Endre utca és Zalka Máté van, melyek
a rendelet hatálya alá esnek. Mivel az ott lakókat egy levélben értesítette ki
a Hivatal, s semmi tájékoztatást nem adtak az okmányaik kicserélésével
kapcsolatban, csak annyit, hogy a személyigazolványukat a Járási Hivatalban
ingyen átvehetik, de mi van számos hivatalos szerződés, okirat, tulajdon
igazolvány címcseréjéről. pl:
közművek,
biztosítások, gépkocsi okmányok,
cégpapírok, ezek cseréjét, ezzel töltött időt ki fizeti meg.. ezért javasolta a következőt a testületnek:
.
1.
A Ságvári Endre utca névváltoztatásából eredő számlával
igazolt, indokolt költségeket az utca lakóinak, ingatlan-tulajdonosainak
megtéríti.
2.
Felkéri a jegyzőt, hogy az érintettek értesítéséről
gondoskodjon.
3.
Felkéri a jegyzőt, hogy a 2013. évi költségvetési
rendeletben a Ságvári Endre névváltoztatásából a lakosok részére felmerült
költségek fedezetére … Ft-ot előirányzatként tervezzen be.
Amikor
beadtam a levelet –jan. 16.- még a Zalka Máté utca úgy volt, hogy nincs benne, de
bele került.
Mivel
külföldön voltam és nem értem vissza ezt a napirendet nélkülem beszélték meg –
máskor megvárják azt aki kapcsolódik az
adott napirendhez vagy előre veszünk napirendeket – s a többség nem támogatta a
javaslatomat, így az esetleges költségeiket a testület nem téríti meg, köztes
megoldás azért született, a Hivatal esetleg segít elintézni egyes papírokat, ha
hozzá fordulnak a lakosok.
megjegyzés: mivel a
Diósdhéjban kiemelték, hogy én nem voltam ezen a napirenden ott, kénytelen
voltam az újságban egy kommentárt leadni:
Tájékoztatás
Tisztelettel tájékoztatom a diósdiakat, hogy a januári
Önkormányzati ülésről késtem, munkahelyi elfoglaltságom miatt, külföldről
érkeztem haza, s az általam beterjesztett napirendet már a testület
megtárgyalta. Általában azt a napirendet
amely érint valakit, vagy előre veszi a testület vagy csúsztatja, megvárja,
ahogy az érintettnek megfelelő.
Ez most nem történt meg.
Bogó László
képviselő
- ÉTCS Kft.
használatában lévő szennyvíz-technológiai gépi finomrács berendezés
bérbeadásához való hozzájárulásról – bérelhetik,
- Energetikai pályázat –
a Hivatal épületére.
Már ezen részt vettem, felhívtam a figyelmet – az összegre ami be
van tervezve, nem lesz elég mert a 254 millió Ft az 17000Ft/m2-re jön ki az
épületátépítésénél, ami már nem igaz, s
nem elég, Várkonyi úr a plusz tervezésért- mivel nagyobbat kellett
terveznie 40%-al plusz díjat kért.
Viszont a megnőtt területtel együtt is a régi bekerülési költség mellett
foglalt állást.
Nem fogadtam el a határozatot, mivel a költségvetése nem reális a
pályázatnak.
- Polgármesteri hatáskörben megállapított szociális segélyek kifizetéséről – elfogadtuk,
PÓT 15. Diósd közigazgatási
területén lévő, nem Önkormányzati tulajdonú utak Diósd részére történő
átvételéről és a Diósd Nagyközség Önkormányzat tulajdonában lévő út
átminősítésére helyi közút minősítésre. Az Állami Autópálya felügyelettől vettünk át diósdi belső utakat amik
eddig az Autópálya felügyelet kezelésében voltak.
16. az Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési
Önkormányzati Társulás Közbeszerzési Szabályzatának elfogadásáról; az előterjesztést elfogadtuk.
ZÁRT ÜLÉS:
6 napirend volt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése