Október 01-i rendkívüli
képviselői ülés:
1.
A bölcsőde
kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény módosításáról :
A kiírást megkifogásolta egy cég ill. észrevételeket
tett, sajtóhiba is volt, így módosította testület , én nem szavaztam meg, tartózkodtam,
mivel ezzel a kiírással nem értettem eleve egyet, mivel a második kiírással nem
értek egyet.
2012. október 15-én (Hétfő) 18:00 órára
Rendkívüli Képviselő-testületi
ülés
1.
A Pest Megyei Kormányhivatallal történő megállapodás
jóváhagyásáról
Érd Járáshoz való tartozás és önkormányzati átalakítás kapcsán egy későbbi
Kormányablak létrehozására hatalmaztuk fel a Polgármestert egy megállapodás
aláírására. 3 főt vennének át a Hivataltól.
- Települési szilárd hulladék
elszállítását végző közszolgáltató gazdasági társaság alapításáról és
közbeszerzési eljárás közös lefolytatására vonatkozó megállapodásról- Elfogadtuk
- Akácfa utca aszfaltozása
Elfogadtuk- 4,7 + 1,5 millió Ft 40 % -át fizetik az utca
lakói..
- A hó-
és síkosság-mentesítésről
A Barun gép adta a jobb ajánlatot, Falugazda mellett, kiegészítve
fog segíteni.
ZÁRT ÜLÉS
Z/1. ÁMK
igazgatói pályázatról döntés
Az ÁMK igazgatói pályázatról ma
nem tudunk dönteni, mivel 5 fő képviselő van jelen, és Kőhidi Tamás képviselőt,
aki pályázó, ki kell zárni a döntésből.
2012. október 18-án egy
rendkívüli Képviselő-testületi ülés lesz
2012. október 18-án (Csütörtök) 17:00 órára
Rendkívüli
Képviselő-testületi ülés
1. A kialakítandó
Kormányablak gépészeti terveiről
Jegyző: Csepregi Tibor – múlt héten keresett meg,
hogy van egy szerződés a Járási
kihelyezett dr Horváth Péter / lesz a Budai járási Hiv. vez. /
Szept. 01. 2013 Kormányablak - addig 2013-Jan 1-től ügyfélszolgálat.
Szükséges
gyorsan kértek be ajánlatokat.
Tudni fogják a kivitelezők mit kell csinálniuk. Várkonyi Úr
megtervezte jövő héten már a
kivitelezőről is dönthetünk.
Én: Jeleztem, hogy nem értek egyet azzal a
gyakorlattal, hogy nem diósdi cégeket hívunk meg a feladat elvégzésére.
ZÁRT ÜLÉS
Z/1. ÁMK
igazgatói pályázatról döntés
Kérdéseim
voltak; az új pedagógus modell
bevezetésével kapcsolatosan, úgy tudom
a óraszám növekedni fog a tanároknak.
Hogy látják ennek hatását itt az iskolában mit fog ez jelenteni, valamint ez a túlórák számának a
csökkenésével fog -e járni,
Szükséges
lesz tanár elbocsátásra.?
Az
órabeosztás a járási hivatal fogja elkészíteni ez nem fogja csorbítani a
vezetői elképzeléseket?
Hogy
látja jobbnak – Önk tartsa meg a iskola műszaki – fenntartási költségeit , vagy
adja át az államnak- aki így egyben
kezeli majd az iskolát?
Eredmény
nem született, Kőhidi Tamás nem szavazott, marad a megbízotti státusz.
Felvetődött,
hogy a Leszák Úr jó ötleteit, tapasztalatát – mivel jelenleg nincs állása – jó
lenne kamatoztatni.
2012. október 25-én (csütörtök) 16 órára
Képviselő-testületi ülés
1. Beszámoló a
két ülés közötti fontosabb eseményekről
ok
2. Beszámoló a
lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
ok
3.
A
háziorvosi és védőnői körzetek megállapításáról szóló 21/2004. (VII. 20.) ör.
rendelet módosításáról (az új utcanevekre tekintettel)
ok
4.
A Helyi Építési
Szabályzatáról szóló 11/2009.
(V. 27.) rendeletének módosításáról (HÉSZ) Hivatal- mellet lévő térre – központra vonatkozik. Rendben van
5.
Fogorvosi rendelő felszerelése
a beszerzést
elfogadtuk,
6.
Rendőrőrs gépjármű állományának bővítéséről
egy használt szgk. átvétele 240 eFt-ért, amit a
rendőrőrs használna – vita volt körülötte, végül megszavaztuk.
7.
Lakossági kezdeményezés a Léda utca – Klára utca
kereszteződése, és a Léda utca – Erzsébet utca kereszteződés közötti útszakasz
megépítésére
Pénzügyileg
nem támogatjuk, saját erőből ha elkészítik- lehet-1 rétegű aszfalt
8.
Bölcsőde kivitelezéséhez szükséges hitel felvételéről
(Később kerül kiküldésre)
Elfogadva, 70 millió Ft hitel felvételét
szavaztuk meg, a Hivatal lett megbízva a
lebonyolításával, kérjen be ajánlatokat, tárgyaljon bankokkal.
9.
Bölcsőde tervezői művezetéséről
A Várstudió
lett megbízva, Én tartózkodtam, mivel
más ajánlatok nem lettek bekérve, a Hivatal nem kért be!!! Az a műszaki ellenőr aki a tervező is, ha
valamit rossz anyagot írt ki, akkor mi van …..
10. ÉTV
beruházási tervének módosításáról – egyhangúan elfogadtuk.
11. Diósd 3582
hrsz-ú ingatlan ajándékozása
igen-
elfogadtuk,
12. Csatornázással
kapcsolatos úthelyreállításról (Később kerül kiküldésre)
Levettük a napirendről-
13. Hivatásetika
Diósd
Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja Diósd Polgármesteri
Hivatal köztisztviselőivel szemben támasztott hivatásetikai alapelveket és az
etikai eljárás szabályait.
14. Szociális
ellátásokra vonatkozó pályázatok kiírásáról
15. Települési
szilárd hulladék elszállítását végző közszolgáltató gazdasági társaság
alapításáról és közbeszerzési eljárás közös lefolytatására vonatkozó
megállapodásról (később kerül kiküldésre)
Újra
visszahoztuk- apró változtatások miatt,
16. Nyilatkozat
a közoktatási intézmény működtetésének átvállalásáról
Úgy
döntöttünk, hogy az ÁMK üzemeltetését vállaljuk továbbra is, nem mondunk le
róla.
17. Város
pályázat benyújtásáról- Igen megbíztunk
egy céget a pályázat elkészítésével
18. Hosszabb
idejű téli közfoglalkoztatási pályázatról- Igen – elfogadtuk,
19. Polgármesteri hatáskörben megállapított szociális
segélyek kifizetéséről
Tudomásul
vettük
Plusz
20. kormányablak kivitelezéséről -
Plusz 5 millió Ft a berendezésekre
Elfogadtuk
Játékszín- MŰV-ház 100 eFt megvesz – bérletet
meghirdetik 1700 Ft
-ért
Info-. Zajmérést OL. 5 helyen
mérjenek,
ZÁRT ÜLÉS:
5 napirend volt.
2012. november 12-én (Hétfő) 18 óra
Rendkívüli Képviselő-testületi ülés
- Az Érd és Térsége Szennyvízcsatornázása Projekt
KEOP-1-2-0/2F-2009-0001 hálózatépítés keretében a FŐMTERV által készített,
az utak végleges helyreállítása tervdokumentáció elfogadásáról
A tervezetet elfogadtuk a
kiegészítésekkel együt.
- Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
pályázatról
Pályázatot
írtunk ki 2013 Január 1-től.
- Az ÁMK-ban új státusz
biztosításáról
Nem
születtet döntés plusz igazgató helyettesi státuszról, mert a 2013 Jan. 01-től
már a járáshoz fog tartoznia
nevelőtestület létszámának az engedélyezése,
s mivel megkezdett tanév van, így a Járási Hivatal véleményét tudni
kellene.
- A közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat
működtetési és fejlesztési tervének felülvizsgálatáról, és a Közoktatási
Intézményrendszer Működése Minőségirányítási Programjának elfogadásáról –
elfogadtuk.
- A Diósd, 3582 hrsz.-ú ingatlan
ingyenes tulajdonba vételéről,
elfogadtuk.
Diósd Nagyközség Önkormányzat
Képviselő-testületi ülés
2012. november 29-én 16 óra
6 fő van jelen én 16,10-re érkeztem meg.
OL és KT hiányzik
Spéth Géza
polgármester
A napirendi pontokhoz javasol pótnapirendeket felvenni:
21. napirendi pont: a Diósd, Szent István tér 1. sz. alatt
kialakításra kerülő Kormányablak kivitelezési munkáinak többletköltségeiről
22. napirendi pont: fenyőfák
ajándékozása rászoruló családoknak
napirendek előtt;
Spéth Géza polgármester
Beke Jánosné volt
képviselő asszony kért meg, hogy adjak szót neki a Képviselő-testületi ülésen.
Beke Jánosné
Sohajda István képviselő
úr bírósági pert indított elennem rágalmazás vádjával. Megszületett a Bírósági
ítélet, mely 5.000 forintra büntetett meg.
Ezt az összeget szeretném
itt átadni Sohajda István részére, és kérem szépen, hogy az átvételt írja alá,
illetve jegyző urat és polgármester urat kérném fel, hogy tanúként írják alá.
Az összeg átadása megtörtént.
Sohajda István képviselő
A bíróságon nem tudtuk,
hogy a kártérítés összege mennyi lesz, de ezt az összeget a Bethesda Kórház
Alapítvány részére fogom felajánlani.
Dizseri András
képviselő
Kérem, hogy nálam lévő listán az ülés után a képviselő urak
jelezzék, hogy mikor és hány karácsonyi csomag kiszállítását tudják vállalni.
20.
Beszámoló a
két ülés közötti fontosabb eseményekről - elfogadtuk
21.
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok
végrehajtásáról - pár
kiegészítéssel elfogadtuk
22. 2012. évi költségvetés III. sz. módosítása
Szita László könyvvizsgáló: ….A
költségvetési rendelet 111. sz. módosítását az egyes állami normatívák, illetőleg
egyéb központi forrásból származó bevételek költségvetési rendeleten történő
átvezetései indokolják.
A
rendeletmódosítás következtében a költségvetés főösszege 6.412 eFt-tal nő
A rendeletmódosítás után Diósd
Nagyközség Önkormányzata 2012. évi költségvetésében:
- a költségvetési kiadás
tervezett összege 2.077.875
eFt
- a finanszírozási kiadás
tervezett összege 20.178
eFt
- a költségvetési bevétel tervezett
összege 2.005.002
eFt
- a finanszírozási bevételek
tervezett összege 93.051
eFt
- a hiányból
• a belső finanszírozásnak
minősülő pénzmaradvány igénybevétele: 13.051 el-'t.
• a külső finanszírozásnak
minősülő beruházási hitelfelvétel : 80.000
eFt.
Véleményünk szerint a rendelet
módosítás a jogszabályi előírásokkal összhangban van, nem jutott
tudomásunkra/nem merült fel olyan információ, amely a bevételi és a kiadási
előirányzat módosítás megalapozottságát érintené. A rendeletmódosítás tervezete
rendeletalkotásra alkalmas.
A módosítást elfogadtuk.
23.
A 2012.
évi háromnegyed-éves gazdálkodásról szóló beszámolóról (Később kerül
kiküldésre)
Szita László könyvvizsgáló: ….A szeptember 30-i
állapot szerint az önkormányzati szintű 1.237.228 eFt tényleges költségvetési
bevétel az 1.107.171 eFt tényleges költségvetési kiadást 130.057 eFt-tal
haladja meg. A költségvetés a háromnegyed év során finanszírozható volt. A
tényleges bevételek nem tartalmazzák a tervezett 80.000 eFt beruházási hitel
felvételét és a 13.051 eFt pénzmaradvány igénybevételét. A költségvetési
bevételek önkormányzati szintű teljesítése 61,71 % az időarányostól kevesebb.
Az alulteljesítés oka alapvetően a bölcsőde beruházásra tervezett bevételi
előirányzat költségvetési elmaradása.
A bevételeket elemezve, az időarányostól jelentősen
eltér a felhalmozási és tőkejellegű bevételek 30,41 %-os teljesítése. A
költségvetési támogatás teljesítése 80,17%.
A költségvetési kiadások önkormányzati szintű
előirányzat felhasználása 53,28 %, amely az időarányostól a bölcsődére
tervezett kiadások elmaradása miatt jelentősen kisebb.
A működési célú költségvetés
előirányzat felhasználása 72,06 %, a felhalmozási célú költségvetés előirányzat
felhasználása 33,32 %. A működési célú pénzeszközátadás 83,24 %-os teljesítése
az időarányosat meghaladja.
A felhalmozási célú költségvetésen belül az
időarányosat nem éri el a felújítási kiadások 45,98 %-os teljesítése. A
beruházások teljesítése 84,90 %-os.
Összességében megállapítható, hogy az év hátralévő
részében a finanszírozás során fokozott figyelmet kell fordítani a saját
bevételek beszedésére és a kötelezettségvállalások teljesítésére.
A PB javasolta a Pénzügyi Osztálynak, hogy a telekadó-
építményadó tekintetében a bevallások, és befizetések ellenőrzését végezze el.
Elfogadtuk az előterjesztést.
24. A
2013. évi költségvetési koncepcióról - még
csak fő irányaiban lehetett róla beszélni, amit koncepciónálisan elfogadtunk.
Szita
László könyvvizsgáló:
Összességében megállapítható, hogy a költségvetési koncepció a központi
bevételek bizonytalan tervezhetősége, az önkormányzati szektort érintő
jelentős átszervezések miatt számszaki részt nem tartalmaz, azonban a 2013.
évi költségvetés kialakításához a fő irányt jelentő támpontokat meghatározza,
ezáltal alapja lehet a költségvetés tervezésének.
25. Építményadó rendeletről –nem volt előzőhöz képest változtatás - elfogadtuk
2013-ra
26. 2012. évi belső ellenőrzési terv –
elfogadtuk, úgy , hogy a falugazda
ellenőrzése is bele kerüljön.
27. 2012. évi helységbérleti díjakról –nem emeltünk
28.
Az ÁMK-ban új igazgató helyettesi státusz
biztosításáról – nem született döntés,
29. Az
ÁMK technikai dolgozóinak továbbfoglalkoztatásáról – Falugazda Kft veszi át a
technikai dolgozókat.
30. Az
Önkormányzati tulajdonú gombapince bérléséről – döntöttünk.
31. Sangreál Kft bérleti díj felfüggesztési
kérelméről – a Sportpálya büféjének is kára keletkezett a betörésből, így
elengedtünk 2 hónap bérleti díjat.
32. Javaslat az Érd és Térsége Hulladékkezelési
Nonprofit Kft. b. a. társasági szerződés módosítására – a módosítást
elfogadtuk.
33. Bicskei Mezőgazdasági Szolgáltató Zrt. mozgó
értékesítésre vonatkozó kérelme, többször fog tejet árulni- elfogadtuk a
kérelmet.
34.
A Magyar Állam tulajdonában álló Diósd 1641/6
hrsz-ú ingatlan bérletéről – aházat átvesszük és 50 eFt/ hó bérleti díjat
fzetünk.
35. Az
Érdi Kistérségi Többcélú Társulás jövőjével kapcsolatos határozatról- a
társulás megszüntetését kezdeményezzük.
36. A
fogorvosi rendelőben szükséges felújítások keretösszegének megemeléséről a szükséges eszközök megvételét javasoltuk,
de még egyeztetés lesz. 2 millió Ft-ot szavaztunk meg.
37. A
diósdi Autonómiai Kupa támogatásáról 200eFt-al támogatjuk.
38. T.
A. Épület felújítási és állagmegóvási többletköltségéről - a módosítást elfogadtuk.
39. Tájékoztató a polgármesteri hatáskörben
megállapított szociális segélyek kifizetéséről- tudomásul vettük.
40.
A Diósd, Szent István tér 1. sz. alatt
kialakításra kerülő Kormányablak kivitelezési munkáinak többletköltségeiről
+4,3 millió + Áfa többe kerül a
Kormányablak kiallakítása.
22. Fenyőfák
ajándékozása rászoruló családoknak – elfogadtuk a javaslatot.
ZÁRT ÜLÉS:
5 napirend volt.
2012. december 3-án (Hétfő) 18.00 óra
Rendkívüli Képviselő-testületi ülés:
- A bölcsőde kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési
eljárás eredményéről
A Bölcsőde kivitelezési pályázat ki lett értékelve, s
ez alapján döntött a testület. Én
tartózkodtam.
Diósd Nagyközség Önkormányzat
Képviselő-testülete
1. a
KMOP-4.5.2-11-2012-0001 azonosító számú pályázat keretében megvalósuló bölcsőde
kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást a képviselő-testület eredményesnek
nyilvánítja.
- a nyertes
ajánlattevő a Mech-Vill System Kft. (székhelye:
1072 Budapest, Rákóczi út 40.) , mint összességében legjobb ajánlatot adó
ajánlattevő.
- megállapítja, hogy a második
legjobb ajánlatot az FK RASZTER-ÉP Kft. (székhelye: 3533
Miskolc, Felsőszinva u. 73.) adta.
- Vállalkozási szerződést köt a legjobb
ajánlatot adó Mech-Vill System Kft.-vel (székhelye: 1072 Budapest, Rákóczi út
40.), 146.883.525 Ft + Áfa
összegben , mint összességében legjobb ajánlatot
adó ajánlattevővel, a KMOP-4.5.2-11-2012-0001 azonosító számú pályázat
keretében megvalósuló bölcsőde kivitelezésére.
- Felhatalmazza a
polgármester a szerződés aláírására, a jegyzőt az ellenjegyzésre.
Felelős: Spéth
Géza polgármester, Dr. Szabó Ferenc jegyző
Határidő:
2012. december 31.
- A Mekka
Vendéglátóipari Kft. rendszeres rendezvény tartására vonatkozó beadványa
a kérelmet elfogadtuk, úgy hogy az ott élők
nyugalmát figyelembe kell vennie a Kft-nek.
2012. december 13-án 16.00 óra
Képviselő-testületi ülés:
Polgármester a
napirendi pontokhoz egy plusz napirendet javasolt:
19. A „Diósdhéjban” című újság megjelentetéséről
41.
Beszámoló a
két ülés közötti fontosabb eseményekről,
elfogadtuk a tájékoztatót,
42.
Beszámoló a
lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,
elfogadtuk a tájékoztatót.
43. 2013. évi települési szilárd hulladék
szállítási díjra megállapításáról (Később kerül kiküldésre). Több javaslat
hangzott el, a kért emelést nem fogadtuk el , egy közepes emelés lett végül megszavazva.
„Megállapítom, hogy 5 igen és 3 tartózkodással a 110 literes edény
díját 329 Ft + áfa/ürítés áron elfogadta. Ehhez arányosítva a többi edény
díjának emelésével aki egyet ért kérem, hogy szavazzon.”
44. Az Eötvös József ÁMK Alapító Okiratának
módosításáról – névváltoztatás miatt kellett. Diós Nagyközség …
45. A BKK, 13., és 113-as autóbuszokra
vonatkozó közszolgáltatás 2013. évi díjának és a finanszírozási hozzájárulásra
vonatkozó szerződés jóváhagyásáról, elfogadtuk, de a változások lesznek ez a
szerződés is csak 1 évre szól.
„Diósd Nagyközség Önkormányzat
Képviselő-testülete jóváhagyja a BKK- nak fizetendő 2013. évre vonatkozó
finanszírozási hozzájárulási díjat, melynek összeg: 1. 340. 761 Ft + ÁFA/ hó.
46. A Gynec- Profilax Bt., Dr. Csemniczky
Gusztáv kérelme – nőgyógyászati rendelés 2 órával meghosszabbítja és plusz
támogatásban / haviban részesül, rendben
47. Diósd Nagyközség Víziközmű-társulat
ideiglenes mérnöki feladatok megbízotti díj visszapótlása iránti kérelméről. A ránk eső rész kifizetését kellett
megszavazni- én tartózkodtam, soknak találtam a mérnöki alapdíjat.
48. 2953/2 hrsz. -ú ingatlanra vonatkozó
kérelemről- úgy döntöttünk, hogy zárt ülésen tárgyaljuk meg,
49. Bölcsőde kivitelezéséhez szükséges hitel
felvételéről szóló határozat módosításáról
Az elhúzódó banki hitelbírálat
miatt kell az ajánlattételi határidőt 2012. december 31-ig hosszabbítani-
elfogadtuk
50. A régiós különválás kezdeményezéséről
Diósd Nagyközség Önkormányzat
Képviselő-testülete:
1. megtárgyalta Gomba Község Önkormányzatának 242/2012.
(XI.22.) sz. Képviselő-testületi határozatát a Közép-magyarországi Régió szétválasztására, ill. önálló Budapest és
Pest megye régió létrehozására vonatkozó kezdeményezést,
2. képviselő-testület támogatja Gomba Község Önkormányzatának
kezdeményezését arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi Közép-magyarországi Régió az
Európai Unió 2014-2020 közötti programozási időszakában két NUTS 2 szintű
területi egységet alkosson: Budapestet és Pest megyét,
3. képviselő-testület felkéri a
polgármestert, hogy a támogató határozatról Gomba Község Önkormányzatát írásban
tájékoztassa.
ez a döntés születet, én tartózkodtam, mivel nagyon összetett a dolog ,
több szinten folynak az egyeztetések, Bp-Pest megye/ Kormány EU stb. Az ország
nem kap több EU támogatást , legfeljebb máskép lesz elosztva… de
51. Feladat-ellátási pályázat gyermekjóléti
szolgáltatás
52. A Polgármesteri Hivatal tendertervéről- elfogadtuk az ajánlatot, a tervezést a
pályázat beadásához
53. A Szociális feladat-ellátási pályázatok
értékeléséről- a pályázatotokat
elbíráltuk.
54. ÁMK Sportudvar tervezése – a felhívást
tervezésre elfogadtuk
55. Az Ifjúság úti gördeszka pálya javítása és
minősítése – nincs még minőségileg hitelesítve- erre szavaztunk meg pénzt, a PB
részéről javasoltuk, hogy vigyék át a Sportcentrumba a pályát- nem lett ez
elfogadva
56. Házi orvosi, házi gyermekorvosi és
fogorvosi megbízási szerződések módosításáról,
elfogadtuk a javaslatot.
57. A település 2013. évre tervezett
rendezvényeiről- elfogadta
tervezetet a testület, én tartózkodtam, a Majális legyen majális….
58. Polgármesteri hatáskörben megállapított
szociális segélyek kifizetéséről- tudomásul vettük a tájékoztatót.
59. A „Diósdhéjban”
című újság megjelentetéséről – a falugazdához került újra alap kiadási feladatai…
60. az Eötvös József Általános Művelődési
Központ alapító okirata módosításának elfogadásáról – elfogadtuk
61. az Eötvös József Általános Művelődési
Központ alapító okirata egységes szerkezetben történő elfogadásáról - elfogadtuk
ZÁRT ÜLÉS:
2 napirend volt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése